A megyei képviselők gyorsvasutat építenének Kassa és Miskolc között

vonat vasút illusztráció

Múlt héten együttműködési megállapodást írtak alá Borsod-Abaúj-Zemplén megye és a Kassa Megyei Önkormányzat (KSK) képviselői a Miskolc és Kassa közötti gyorsvasútvonal projektjével kapcsolatban. Erről a KSK tájékoztatott a weboldalán. A gyorsvasút Kassát és Miskolcot fogja összekötni, és ennek köszönhetően kisebb lesz a terhelés az alacsonyabb rendű utakon.

Az említett önkormányzatok az aláírásukkal megerősítették, hogy dolgozni fognak a két megyeközpont közötti vasúti forgalom fejlesztésén. A gyorsvasút Miskolc és Kassa közötti kiépítésével a személy- és teherforgalom kihasználtsága megnőne, és egyúttal csökkenne az a teher, amely jelenleg főleg a másod- és harmadrangú főutakra hárul. „Kassa megye szomorú módon a legkevesebb gyorsforgalmi úttal és autópályával rendelkezik Szlovákiában. A forgalom – a teherforgalmat is beleérve – jelenleg főleg az alacsonyabb rendű utakra összpontosul” – mondta Rastislav Trnka megyeelnök. Hozzátette: a gyorsvasút a környezeti terhek csökkentése mellett a megye közlekedési infrastruktúráján is javítana. Megteremtené a feltételeket a beruházók érkezéséhez, és az új munkahelyek megteremtéséhez, továbbá az életminőségen is javítana.

Az együttműködés előkészítéséhez az Észak-Magyarországi Fejlesztési Zrt. is csatlakozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!