A megértés határain túl: új kiállítás a Limes Galériában (GALÉRIA)

Limes Galéria
Komárom |

„A liminális érzékek melankolikus csendjébe” vezeti a befogadót a SUBLIMES nevű tárlat, amely javarészt a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanárainak és diákjainak munkáiból állt össze.

A festmények és installációk kiállítása mellett a megnyitón Bánhidi Rózsa Bence képzőművész performanszát is láthatták a jelenlevők. Összesen kilenc festő, ill. szobrász (Antal Vivien, Baksai József, Horváth Dániel, Horváth Rita, Jakab Borbála Róza, Kondor Attila, Lentovits Laura, Mézes Tünde és Szalay Péter) mutatják be műveiket az egykori katonatemplom falai között. Zömében a Magyar Képzőművészeti Egyetemhez kötődnek, de van, aki a Pécsi Tudományegyetemről vagy máshonnan érkezett.

Galéria

Balla Rita, a galéria vezetője a kiállítás címét (SUBLIMES) magyarázva arra hívta fel a figyelmet, hogy a szónak tág és „folyékony” az értelmezési halmaza, ill. egy sor filozófiai, esztétikai értelmezés kötődik hozzá. A „sublime” fogalma a filozófiai gondolkodásban olyan jelenségek leírására használható, amelyek túlmutatnak az emberi megértés vagy felfogóképesség határain. 

„A kiállításon látható és hallható alkotások a fenséges élményének különböző rétegeit tárják fel. Számomra így teljes a kép. Hiszen mi a fenséges, ha nem a bizsergető titokzatosság, az elengedés melankóliája, a pusztulás rettenete, az időtlenség csendje, a kizökkentés szívdobbanása, vagy az átmenet kimerevedése? A kiállítás címe szójáték: játék a galéria nevével és egy nem létező angol kifejezéssel. Ezt a kifejezést így fordítanám magyarra: a fenségességek. Ez a kifejezés utal a sokfajta megközelítésre, és egy szóban összefoglalja azt, ami másképp, szavakkal leírhatatlan, tehát ennek a tudati élménynek a lényegét, jelesül a határhelyzet bizonytalansága általi kényszerű elengedés lélegzetelállítóan felemelő érzetét – mondta a megnyitón a kiállítást kurátora, Horváth Dániel festőművész.

A tárlat október 4-ig tekinthető meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?