A maga gyártotta gépén Horvátországba készül

Csak a kedvező időjárásra vár Milan Frišo, és a saját kezűleg összeszerelt Fox típusú repülőgépen fog a horvátországi Pulába repülni.

A 67 éves nyitrai férfi ma is érvényes pilótaengedéllyel rendelkezik, és most, hogy már nyugdíjas, végre megvalósíthatja nagy álmát – szétszedhető, ultrakönynyű gépen utazhatja be Európát úgy, hogy ott száll le, ahol csak akar. „Ezekben a gépekben az a legjobb, hogy háromszáz méteres magasságig sehol sem kell bejelentkezni, az embernek megtetszik egy táj, és máris landolhat. Még a parkoláshoz sem kell hangár, két-három óra alatt szét lehet szedni a gépet, és egy egyszerű garázsba is befér” – mondja büszkén a nyitrai férfi, aki aktív pilóta korában csehszlovák bajnok volt motor nélküli repülésben, és egyedüliként repült fel a Magas-Tátrában 9800 méterre a tengerszint fölé.

A repülőgépek már kiskorában elvarázsolták. Először csak modelleket gyűjtött, majd 17 éves korában maga is gépbe ült, és – mint mondja – azóta állandóan a fellegekben jár. „Semmi mást nem tudok, csak repülni, ezért amíg csak tehetem, repülni is fogok. Nyolc éve majdnem elrepültünk a barátaimmal Algériába – háromezer kilométert tettünk volna meg a sivatag felett –, de végül az ottani zavaros politikai helyzet miatt letettünk tervünkről. Horvátországban jártam már egy permetező repülőgéppel, de ez a tervezett azért más lesz, mert ezt a gépet én raktam össze. Négy hónapig dolgoztam vele és 750 ezer koronámba került, de ha belegondolok, hogy a felszállástól tekintve három órán belül már az Adriai-tengerben fürödhetek, azt mondom, hogy megérte! Száznegyven kilométeres sebességnél óránként tíz liter benzint fogyaszt a gép, még olcsóbban megúszom, mint ha kocsival mennék, a kényelemről és az élményről nem is beszélve.”

A 278 kilogramm súlyú gépben két ülőhely van, úgyhogy Milan Frišo az első útjára a fiát is magával viszi, aki – ez csak természetes! – szintén pilóta. A tesztrepülés után az unokák – Martin és Jakub – is sorra kerülnek majd, hiszen az ő nevük kezdő szótagaiból kapta a gép a Maja nevet. A pilótán és utasán kívül csupán tíz kilogrammos poggyász szállítható a géppel, de hát az ilyen gyors kiruccanásokra Milan Frišo szerint nem is kell nagyon felpakolni. Úgyis csak két-három napig bírja ki egy helyen, mert a legjobban a levegőben érzi magát. „Én a földön is mindig a repüléssel foglalkozom, ha éppen nem szerelek valamilyen gépet, szakirodalmat olvasok, vagy a hozzám hasonló gyűjtőkkel és pilótákkal levelezek. Szlovákiában én vagyok az egyetlen, akinek megvan a német hadsereg tüzéreinek oktatására 1939-ben kiadott teljes, százhúsz darabból álló modellgyűjtemény. Öt évig tartott, amíg minden darabot megszereztem, s most már az eredeti ládáim is megvannak. Ezzel az egész világon is talán csak százan büszkélkedhetnek!”

Egy washingtoni múzeum igazgatója az értékes gyűjteményért néhány évvel ezelőtt több ezer dollárt kínált Milan Frišónak, de ő nem adta el. Azt mondja, erre a kedvtelésre csak költeni lehet, keresni rajta még senkinek sem sikerült. Nem is baj, mert a repülés nem üzlet, hanem szerelem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?