A legnagyobb tanító maga a természet

Pastorek Zsuzsannát mindig mosolygós, önmagával és a környezetével barátságban lévő lánynak ismertem, akire az egyszerűség és a természetesség jellemző. Beszélgetésünk alatt ismét megerősített ebben. Mivel a házban átalakítás folyik, a kertben beszélgettünk, ahol hiába keresem, nem találtam szépen rendezett ágyásokat, növényeket. Később kiderül, mi ennek az oka.

Rendszerben gondolkodni
„A természetes kertészkedés azt jelenti, hogy a természettől tanulva és a természetben lezajló folyamatokat megértve és ellesve próbálom ezeket a tapasztalatokat a gazdálkodásban érvényesíteni. Léteznek különböző iskolák és filozófiai rendszerek, amelyek ezzel foglalkoznak. Az egyik a permakultúra, amely tulajdonképpen a fenntartható dizájn, hiszen nemcsak  a kertészkedést foglalja magába, hanem az ember által lakott települések tervezését is. Belefér az építkezés, a vízzel való gazdálkodás, az állattartás, a hulladékfeldolgozás. Egy komplex rendszer, amelynek a lényege, hogy úgy élj, hogy annak ne legyen nagy ökológiai lenyomata, hanem hasznos legyél az ökoszisztémának, és ne károsítsd azt. Emellett élvezd azt a gazdagságot, amit nyújt” – kezdi el történetét a kertész. Évekkel ezelőtt Rudolf Steiner tanaival kezdett foglalkozni, aki az úgynevezett biodinamikus rendszer megalkotója. Az ő alapelveit Pastorek Zsuzsanna a saját megfigyeléseivel, intuícióival egészíti ki. „A legnagyobb tanítóm maga a természet, ahol még nem annyira érezhető az emberi hatás, bár ez manapság nagyon ritka. Az őserdő megfigyelésével tanulhatja meg leginkább az ember, hogyan működnek ezek a rendszerek úgy, hogy beavatkozás nélkül jóllakjon, legyen ivóvize és mindene, amire szüksége van.”

Kétségbeesés és megoldás
Pastorek Zsuzsanna öt évig külföldön élt. Elmondása alapján, amikor hazalátogatott, egyre jobban feltűnt neki, mennyire romlik a körülötte lévő környezet, a termőföld, az erdők, a talajnak egyre rosszabb a minősége, egyre sivárabb minden. „Egyre több ilyen problémával szembesültem. Kétségbeesés és frusztráció lett úrrá rajtam, majd felváltotta a düh és nagyon erős késztetést éreztem arra, hogy valamit tennem kell ez ellen. Otthon is jó példát láttam a nagyszüleimtől, akik rendkívül szeretetteljes hozzáállást tanúsítottak minden élőlénnyel szemben. Bár ettek húst, de úgy tudták elkészíteni, hogy nem érezte az ember, hogy nincs tisztelet az iránt az élőlény iránt. Külföldön azzal szembesültem először, ami még otthon akkoriban nem volt jellemző, hogy műanyagba csomagolják a zöldségeket, nincs íze az ételnek. Ez teljesen megdöbbentett, és elkezdtem keresni annak a módját, hogy hogyan jussak jobb minőségű élelmiszerhez. Egy ökofarmon kezdtem dolgozni, ahol egy láda zöldség volt a fizetségem. Látták, hogy szeretem csinálni és van benne tapasztalatom. Nekem pedig tetszett, ahogy ők megközelítették a dolgot. Zöldségesládás rendszert indítottak el, de nemcsak magánszemélyeknek adták el a ládákba pakolt zöldségeket, hanem például kulturális központoknak, alapiskoláknak, óvodáknak. Ez ott nemcsak lehetséges volt, hanem támogatták is. Már akkor elkezdtem játszani azzal a gondolattal, hogy otthon is jó lenne ilyet csinálni, így amikor hazajöttem, belevágtam. Akkor még nem hallottam a permakultúráról. Találtam egy kurzust, amely erről szólt, és rájöttem, hogy ez egy kiváló rendszer, amit nagyon jól lehet követni és fejlődni benne, mert nem dogmatikus, hanem csak az útját mutatja meg, hogyan lehet megtervezni egy életteret úgy, hogy jól működjön. A legértékesebb mégis a személyes tapasztalat volt. Egyre jobban láttam az összefüggéseket. 

Olyan földterületet kerestem, amin tisztán gazdálkodhatnék, ahol kipróbálhatnám a zöldség- és gyógynövénytermesztést. Eleinte hobbiszinten csináltam. Hat éven keresztül a már említett zöldségesláda-rend-szernek voltam a része. Hárman voltunk gazdák, akik ebbe az úgynevezett közösség által támogatott mezőgazdasági (CSA – Community Supported Agriculture) rendszerbe termeltünk. Egy zárt körű baráti csoportról volt szó. Mivel ez a munka sok stresszel járt, őstermelőként folytattam a kertészkedést. Az volt a célom, hogy összhangban éljek a természettel.”

Változásra lenne szükség
A kertész szerint rendszerszintű változásokra van szükség ahhoz, hogy kevésbé károsítsuk a környezetünket, hogy harmóniába kerüljünk vele és önmagunkkal. „Az a legnagyobb probléma, hogy nálunk a jelenlegi feltételek mellett nem lehet megélni a kertészkedésből. Ha nem lenne bennem akkora hajtóerő, ami miatt úgy érzem, ezt kell csinálnom, már régen feladtam volna. Sokat dolgozunk azon, hogy ez megváltozzon, de ez egy hosszú folyamat. A ‘90-es években a permakultúráról alig hallott valaki. Azóta szerencsére ez megváltozott, egyre inkább elterjed. Sokan keresnek fel azzal, hogy szeretnék otthon kipróbálni. Az emberekben megvan a hajlandóság a változásra, de több tényező kell hozzá, hogy bekövetkezzen. Csehországban már nagyon jó példák vannak rá. Aki nem az állami mezőgazdasági támogatásból él, annak fontos, hogy a földje a következő évben is teremjen, hogy a talaj jó minősége megmaradjon és ne monokulturális termelést folytasson. Ha valaki 10–20 terményt termel, amelyek közül egy adott évben nem terem meg néhány, még mindig ott van a többi, amely biztosítja számára a megélhetést. Nagy a szárazság, nagyok az időjárási kilengések, a talaj és a víz minősége nagyon sokat romlott az agresszív ipari gazdálkodás miatt, ezért hiábavaló a dotáció, nem tudja megmenteni a gazdákat. Csak a helyes, a szeretetteljes gazdálkodás tudja megmenteni az embert. Sokszor azzal tennénk a legtöbbet, ha nem nyúlnánk hozzá semmihez. A természet képes megújítani önmagát, de ezt a gondolkodásmódot nagyon nehéz megszokni. Évezredek óta ahhoz szoktunk hozzá, hogy forgatjuk a földet. Szlovákiában is sok olyan hely van, ahol 9 hónapon keresztül fedetlen a talaj, így ki van téve az esőnek, a napsugaraknak, az időjárás viszontagságainak, a szél is elviszi a felső termőréteget. A nehézgépek kinyomják az oxigént a földből, így képtelen a szenet megkötni, amit viszont egy fedett terület nagyon könnyen képes. Ha már nem tudjuk megszokni, hogy békén hagyjuk a földet, akkor az lehetne a köztes megoldás, hogy ne hagyjuk fedetlenül a talajt.”

Az elsivatagosodás ellen
Pastorek Zsuzsanna szerint olyan dolgokat kellene vetni két termény között, amelyek a talajt lazítják. A talajélet ugyanis a gyökerekhez kötődik. A fotoszintézis során a cukrok lekerülnek a növények gyökerébe, és ezekből a cukrokból táplálkoznak az élőlények, a mikroorganizmusok. Ezek teszik lehetővé, hogy a növény olyan tápanyaghoz jusson, amelyre szüksége van. „Ha mi kitisztítjuk a földet, nem marad semmi a benne lévő élőlényeknek. Ha ráadásul gyakran csináljuk és az oxigént is kinyomjuk a talajból, éveken belül elsivatagosodik a terület, amit nagyon nehéz helyrehozni. Nem minden esetben megoldás a faültetés, hiszen hiába öntözzük, ha nincs a talajban élet. Inkább afelé kellene a figyelmünket fordítani, hogyan védjük meg a talajt. Ha abban növények vannak, megkötik a vizet, nem marad meg a tetején. Növények által fedett talajra is lehet vetni, csak más az eljárás. Abban a talajban, amely több éven keresztül nincs megművelve, tökéletesen rendbe jön a talajélet.” 

Tina Hillier felvétele

A növény is társasági lény
A kertész úgy véli, sokat kell járni a természetbe, hogy megfigyeljük a működését. Az ember hajlamos a lineáris gondolkodásra. A természetben viszont nem találunk vonalakban kinőtt növényeket. Kivéve, ha egy kidőlt fából kinőnek a csemetéi. „A növények csoportokban szeretnek nőni, és sokkal egészségesebbek, ha nem hosszú sorokba ültetjük őket. Minél jobban engedünk, annál egyszerűbb a gazdálkodás. Az akaratunk miatt felesleges erőfeszítést kell kifejtünk az élelmiszer-termelés során. Ahol kevesebb a beavatkozás és több az odafigyelés, ott mindig szebb a termés. Az én kertemben kulcslyuk formájú ágyások vannak. Egy kis járdáról közelítem meg a növényeket, amelyeket akkora kör alakban ültetek egymás mellé, hogy kényelmesen elérjem őket. Ez azért fontos, hogy ne gyúrjam a talajt. Ezekben a »kulcslyukakban« egyáltalán nem vetek sorokba. A korábban elültetett virágokat hagyom magba menni, így a növények pótolják magukat. Ha valaminek nagyobb teret szeretnék adni, a körülötte lévő növényeket ritkítom. Ha egy bizonyos növényt, például a répát kiszedem a földből, rögtön vetek a helyébe valamit, hogy ne legyen fedetlen a talaj, és ne nőjön gyom a területen. Ha ősszel van még idő arra, hogy egy adott növény megteremjen, akkor azt részesítem előnyben, ha nincs, akkor zöldtrágyát vetek. Ez lehet hajdina, mustármag, facélia vagy hüvelyesek. Ezeket akár keverni is szoktam, hogy minél több fajta mikroorganizmus tudjon táplálkozni belőlük. Az ember helyett a gyökér végzi el a munkát, tehát nem szükséges a talajt forgatni. Ha például ősszel vetem el a zöldtrágyát, télen ottmarad, tavaszra szépen fellazított földet kapunk. A giliszták, a rovarok, a mikroorganizmusok elvégzik azt a munkát, amit nagy gépekkel kellene elvégezni. A nehéz talajokon, ahol nagyon nagy a károsodás, muszáj néhány dolgot elvégezni, például ásóvillával meglazítani a földet. A nagyon kötött földben a zöldtrágya is csak nehezen tud megkapaszkodni. Ezután kezdődhet a regenerációs folyamat.”

A gyom is lehet hasznos
Pastorek Zsuzsanna kifejtette, a gyomnövényekre sem kell úgy tekinteni, mint a legnagyobb ellenségünkre. Minél agresszívebb gyomnövény él egy területen, annál szennyezettebb, elhasználtabb a talaj. „A gyomirtók, a permetek és a műtrágyák miatt annyira szennyezett a talaj, hogy csak a patogén mikroorganizmusok és nagyon agresszív gyomnövények tudnak túlélni. A gyomok tehát felkészítik a talajt arra, hogy más növények, például gyógynövények, füvek is megteremjenek ott. Ezek készítik elő a talajt a bokroknak, rövid, majd hosszú életű fáknak, az utolsó fázis pedig az őserdő. Ez lenne a természetes folyamat, amit mi imitálni tudunk például a kertünkben. Akinek zöldséges kertje van, az kicsit visszafogja ezt a folyamatot.”

Nyílt napok
2016 óta bemutatókertje is van a kertésznek, évente többször nyílt napot tart az érdeklődőknek, ahol bemutat különböző technikákat, meg lehet nézni a kertet, ki lehet próbálni dolgokat, előadásokat hallgatni. Tanácsadást is ad, elmegy az adott telekre, együtt a gazdával átgondolják, mit lehetne termeszteni. „Minden eset más, minden faluban más a talaj, nem mindegy, milyen növények nőttek előtte ott. A legfontosabb, hogy az ember elkezdjen több időt tölteni a kertjében, megfigyelje, próbáljon vele összhangba kerülni és ne féljen a saját játékosságát, kreativitását használni, hallgatni a megérzéseire. Egyrészt gyógyír a saját lelkének, másrészt egyre jobban meg fogja érteni a kertben zajló folyamatokat. Pici lépéseket kellene megváltoztatni ahhoz, hogy mindenki hozzájáruljon ahhoz, hogy jobb, élhetőbb környezetben éljünk, például komposztálhatnánk akár a panelházakban is. Nincs olyan, hogy én magam. Mindenkinek a tevékenysége hatással van a többi emberre.” Ami még Pastorek Zsuzsanna szerint gondot okoz, hogy azoknak, akik úgy döntenek, elkezdenek kertészkedni, nincs ki megmutassa, hogyan kezdjenek a gazdálkodásba, nincs ki megmutassa a természetes folyamatokat, mert kimaradt 
1-2 generáció a hagyományos kertészkedésben. „Egyre többen vannak, akik teljesen mű környezetben tartózkodtak évekig, nagyon elszakadtak ettől az életmódtól, de mégis vonzza őket. Az sem működik mindig, hogy az egyik végletből a másikba kerülnek az emberek, például a nagyvárosból a tanyára. Hiába van meg a pénz és a jólét, mégis üresség jár vele. A környezet mindig megmutatja, milyen az ember lelkivilága. Sajnos nagyon sok a kővel leszórt tujafás udvar.”