A község életéből is kiveszik részüket a VaLAKik

Lakszakállas |

<div>Hat évvel ezelőtt egy tucat mozogni, tornázni vágyó lány és asszony Ferenczi Veronika koreográfus segítségével megalapította a VaLAKik tánccsoportot, amely aerobikcsoportnak indult ugyan, de már az első találkozó során más irányt vett a fejlődése.</div><div>&nbsp;</div>

Egy apáca-show koreográfiájától ihletve eldöntötték, próbáikon céltudatosan egy-egy produkcióra fókuszálnak. A Csemadok-alapszervezet megalapításának 60. évfordulójára rendezett ünnepségen már ezzel az apáca-show-val lepték meg a közönséget, nagy sikert arattak. A kedvező fogadtatáson felbuzdulva sorra jöttek az ötletek: a nosztalgiázás jegyében a falunapra Abba- és Boney M-zenére állították össze a következő műsorszámukat. „Mi magunk is meglepődtünk, mennyi helyre hívtak bennünket, sorra érkeztek a felkérések, alig akadt szabad hétvégénk” – emlékezett vissza Domonkos Zsuzsanna, a csoport menedzsere. Miután Ferenczi Veronika elköltözött a faluból, Patócs Kinga lett a koreográfus, aki újabb táncokkal bővítette a csapat repertoárját: a charleston, a csacsacsa, a country, az orosz, a bajor, a görög és az indiai tánc alapjait is elsajátították. A tánchoz illő viseletet, fellépőruhát közösen választják ki. A csapat időközben belekóstolt a „színészkedésbe” is, évente egy-két darabban feltűnnek a színpadon. A legnagyobb siker a tavaly bemutatott Nyár van című musical volt, ahol táncosként és szereplőkként is megállták a helyüket a vitális hölgyek. Gondoskodnak az utánpótlásról is, szorosan együttműködnek a tinédzserek alkotta Csinibabákkal, a Szigeti Ifikkel és a Katicák apró táncosaival, és idén csatlakozott hozzájuk a község legújabb csoportja, a jelenleg szárnyait bontogató Angyalok is. Közel ötven fiatallal dolgoznak rendszeresen együtt. A VaLAKik tánccsoport tagjai kiveszik a részüket a község kulturális-közösségi életéből is: ha kell, termet díszítenek, palacsintát sütnek, játszóházzal fogadják a gyerekeket, társadalmi munkát végeznek. Lakszakállason talán nincs is olyan rendezvény, amelynek ne lennének társszervezői. „Nagyon örülünk minden felkérésnek, számos fellépésünk volt már a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásban, ezek a lehetőségek lendületben tartják csoportjainkat. Különleges alkalmaknak tartjuk, ha a magyarországi baráti településekre hív bennünket a szórakozni vágyó közönség” – árulta el Domonkos Zsuzsanna. Jelenleg a 20. falunapra készülnek: ezúttal „szárnyalni” fog a csapat: swingtáncos légi utaskísérőket alakítanak. A csoportok a Csemadok-alapszervezetben működnek, legnagyobb támogatójuk a lakszakállasi önkormányzat. Legközelebb a nánai színjátszókat mutatjuk be. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?