Marcelháza. Pénteken, november 23-án megemlékezést tartanak a községben a deportálások és kitelepítések 60. évfordulóján. Keszegh Béla polgármester hangsúlyozta: mindennemű politikai felhang és politikai szónoklatok nélküli megemlékezést szerveznek. A rendezvényen aláírásgyűjtés indul a Beneš-dekrétumok ellen.
A kitelepítésre és deportálásra emlékeznek Marcelházán
A marcelházai megemlékezéshez csatlakozott több civil szervezet. A Never Again Polgári Társulás – a Csemadokkal, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével karöltve – itt indítja el azt az aláírásgyűjtési akcióját. Azt az „1945 és 1948 közt a Kassai Kormányprogram és az annak szellemében született Beneš-dekrétumok, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletei következtében kisemmizett, szülőföldjükről elűzött, Csehországba kényszermunkára deportált és Magyarországra kitelepített (cseh)szlovákiai magyarok és németek, valamint azok leszármazottainak erkölcsi és anyagi kárpótlásáért” hirdették meg. Ugyancsak megtekinthető lesz Marcelházán a Fehér Csaba által Brüszszelben is bemutatott Never Again – Soha többé 1945–1948 című kiállítás. (vkm)
Az MKP járási vezetésének felhívása
A napokban Bastrnák Tibor, az MKP komáromi járási elnöke újságírók előtt számolt be arról, hogy járási elnökségük a Beneš-dekrétumok kapcsán – a politikát mellőzve – a téma történelmi szemszögből való megközelítésére kérte fel a párt országos elnökségét, a járási elnökségeket és az alapszervezetek vezetőit. „A dekrétumokkal kapcsolatban nagyon sok az elégtelen információ, a fiatalabb korosztály tagjai még a magyarok körében sincsenek teljesen tisztában az akkori eseményekkel. Ezért nagyon fontos, hogy a párton belül és kívül, valamint a többségi nemzetet is megszólítva, érzelmek nélkül, a tények szintjén beszéljünk róluk. Hosszú útra számíthatnunk, de csak ez vezethet eredményre” – mondta Bastrnák Tibor. Véleménye szerint ennek érdekében minél több civil fórumot kell szervezni; jó példaként említette a marcelházai megemlékezést. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.