A keltáktól Iszmail pasáig

Kollár Sámuel, a 19. század jeles történésze 1822-ben megjelent munkájában arról ír, hogy a Rimaszombathoz közeli Felsőpokorágyon – és annak testvérfalujában, Alsópokorágyon is – gyakorta fordított ki az eke őskori leleteket abban az időben.

Felsőpokorág

(Vyšná Pokoradz)

Kollár fehér fémből vert vagy inkább öntött és feltételezhetően egyszerre súlymértékként és pénzként használt fura, keltának gondolt ezüstpénzekről, számos cseréptöredékről ad számot. Aki mostanság őszi vagy tavaszi szántás után figyelmesen sétál a pokorágyi szántókon, valószínűleg sok őskori cseréptöredékét talál. Ősi vidék, nyelvhatár és kultúrák találkozóhelye ez.

Hol is van Felsőpokorágy?

A falucska nevének jelentéséről nem találtam semmilyen adatot, de szláv eredetűnek tartják, talán a legyőzni (pokoriť), győzedelmeskedni ige lehet a gyökere. Határát bejárva viszont azonnal szembetűnik egy 404 méter tengerszint feletti magasságú domb, a Banka domb. Tetején egy bő tíz méter magas kettős kereszt áll, de nem ez az érdekes itt, hanem azok a sáncok, árkok, a természetes erózió és a mezőgazdasági munkák miatt mostanra már viszonylag elsimult, földből hányt (vagy tán kőből is épített) erődítések, amelyek a török rimaszombati uralkodása idején az akkor is határvonalon lévő község lakosainak nyújthatott némi védelmet. Egy alapos felmérést, kutatást megérdemelne a terület, az biztos. Sajnos, mivel a domb jelenleg magántulajdonban van, a valószínűleg régészeti leleteket őrző terület – a rajta álló kettős kereszt, amely nagyjából az 1938-as határvonalon helyezkedik el – nehezen megközelíthető. A falu aprócska evangélikus temploma viszont érdekes. Az 1797-ben épült templom helyén a vármegyei monográfia szerint Árpád-kori templom állt, a mostani épület valószínűleg annak alapjain nyugszik, tehát egy szögletes záródású, kora gótikus falusi templom nyomait őrizheti.

Ki volt Iszmail pasa?

Hogy ennek a gömöri kisközségnek török kapcsolatai lennének, azt kevesen tudják manapság. Pedig itt, Felsőpokorágyon született 1813. május 24-én Kmety György, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc honvédtábornoka, aki elszegényedett nemesi családból származó evangélikus lelkész gyermeke volt. Apja, Kmety Pál fiatalon, 49 évesen hunyt el 1818. február 19-én. Itt, eklézsiájának temploma mögött temették el, vasból öntött epitáfiumát a templom hátsó falába illesztették, sírhelyét faragott kőszarkofág díszíti. A négyévesen árván maradt Kmety György jóval idősebb bátyjánál, Kmety Pálnál nevelkedett. Mint szegény sorsú nemesnek, egyedüli kibontakozási lehetőségként a katonai pálya kínálkozott számára. Kmety 1833-ban már katonáskodott, 1847-ben a híres Radetzky tábornagy seregében szolgált, ezredsegédtisztként, főhadnagyi rangban. Amikor hazaindult, Győrben 1848. október 1-jén besorozták a honvéd seregbe, ahol századosként oroszlánrészt vállalt a 23. honvédzászlóalj megszervezésében. Figyelemreméltóan jó stratéga és a rábízott sereg élén járó, bátor katona volt. Már a schwechati csatában megmutatta képességeit, a parndorfi ütközetben is hősiesen helytállt, a mezőkövesdi csatát megnyerte, Buda 1849-es visszavételekor pedig a Víziváros felőli támadás vezetését bízták rá. A világosi fegyverletétel után több társával együtt Törökországba emigrált, és Iszmail néven belépett a török hadseregbe. Sokan úgy hitték, áttért a muzulmán hitre, de ez nem igaz. Bem tábornokkal együtt a szíriai Aleppóba került, ahol 1850 októberében részt vettek egy zavargás leverésében. Bem halála után Londonba utazott. Az angol birodalom katonája lett, a krími háború idején Törökországba vezényelték, ott több ütközetben is bizonyította bátorságát és rátermettségét. 1861-ben nyugdíjba vonult, Londonban telepedett le, itt is halt meg. Valószínűleg kevés embernek adatik meg, hogy nemzeti hősként tiszteli egy másik nemzet. Az pedig külön figyelemreméltó, hogy Kmety Györgynek, a kicsi gömöri falu szülöttének az isztambuli katonai múzeumban mellszobrot állítottak.