<p>Állásbörzét rendezett tegnap Bodrogköz központjában a Tőketerebesi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal királyhelmeci kirendeltsége. A helyi városháza földszintjén húsz vállalat és hét állásközvetítő cég összesen mintegy ezer munkahelyet kínált a régió lakosainak.</p>
A keletiek nem akarnak a régión kívül dolgozni
Az érdeklődés hatalmas volt, az épület előtt várakozó tömegből időnként csak kisebb csoportokat engedtek be a rendezvényre, de a „forgalmat” így is a városi rendőröknek kellett irányítaniuk. Terézia Mochnacká, a munkaügyi hivatal egyik vezetője lapunknak elmondta, a királyhelmeci állásbörzére több mint kétezer munkanélkülit hívtak meg.
A rendezvényen résztvevő vállalatok és állásközvetítő irodák – a régió üzemeiben, Szlovákia más városaiban illetve külföldön – elsősorban szakmunkásoknak és betanított munkásoknak kínálnak állást, de egyes cégek középiskolai vagy főiskolai végzettséggel rendelkező embereket is keresnek. Terézia Mochnacká tájékoztatása szerint a hivatal által nyilvántartott állástalanok többségének sajnos semmilyen szakképesítése sincs, sokan mindössze alapiskolai végzettséggel rendelkeznek.
A kvalifikáltabbak már önállóan is képesek munkát találni, ők általában nem szorulnak a hivatal segítségére. Problémát jelent, hogy sokan helyben szeretnének elhelyezkedni, és nem akarják, vagy nem tudják vállalni az utazással, illetve a költözéssel járó nehézségeket. A börzén megszólítottuk az egyik királyhelmeci vállalat vezetőjét is, aki elmondta, autószerelőknek és eladóknak azonnali belépéssel tud munkát ajánlani, ám a rendezvény kezdetétől még egyetlen komoly érdeklődő sem állt meg a standjánál.
Egy állásközvetítő iroda munkatársa Komáromba toborzott asztalosokat, varrónőket, targoncásokat, illetve egyéb munkakörbe betanított munkásokat. Az illető arra panaszkodott, hogy a kedvező feltételek – az ingyenes utaztatás, a lakhatás és a viszonylag magas bér – ellenére is kevesen hajlandók a régión kívül munkát vállalni.
A teljes cikk szerdai nyomtatott kiadásunkban olvasható.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.