A kegyetlen gyilkosság még mindig félelmet kelt az emberekben

7585648f-7ab8-4f34-a327-2ba9f0ffc56c_phpggaanf.jpg

Néhány órával a szilveszteri tűzijáték után a mindössze 18 éves Valentín brutálisan meggyilkolta a 46 éves Erikát. A 2023-ban, Nagymihályban (Michalovce) történt esetet újévi gyilkosságként emlegetik.

Az ápolónő éppen pénzt vett ki egy bankautomatából, amikor a fiatalember megjelent. Erika hazafelé igyekezve már veszélyben érezte magát, így sietni kezdett. Ennek ellenére sem sikerült megmenekülnie. 

A férfi először távolról követte a sértettet. Miután megközelítette, egy ideg egymás mellett sétáltak. A kabátja ujjából egy 12,5 cm hosszúságú kést húzott elő

– ismertette az ügyészség az esetet. 

Erika segítségért kiabált, de a körülöttük tartózkodók nem figyeltek rá. „A férfi kirabolta őt, elvitte a pénzét és a telefonját. Különböző erősségű döfésekkel a teste több különböző pontján is megszúrta őt” – tette hozzá az ügyészség. 

Több mint egy év telt el a tragédia óta, de az emberek még mindig félve lépnek a város utcáira. 

„Mindenki fél. Engem is furcsa érzés fog el, mikor arra járok, ahol történt... Ha tehetem, kerülöm azt az utcát” – vallotta be Svetlana, a lakótelep egyik lakója. „Nem hagyatkozom arra, hogy állítólag biztonságos errefelé. Csak fontos ügyek intézésére megyek ki, és igyekszem mindig társaságban menni” – mondta Anna.  

A város lakossága több mint 35 ezer fő, akik biztonságára mindössze 25 önkormányzati rendőr figyel. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 1400 lakosra jut egyetlen rendőr. Mária Stričková városi szóvivő felhívja a figyelmet, hogy a bűnözés csökkenő tendenciát mutat:

Ennek az oka a városi rendőrök létszámának növekedése és állandó mozgása a közterületeken, a 24 órás szolgálat bevezetése, a rendőrséggel való szoros együttműködés, valamint a 12 tagú polgári és rendvédelmi szolgálat, amely 2019 óta folyamatosan működik.

A városban fokozatosan nő a köztéri kamerák száma. A város szóvivője azt is hangsúlyozta, hogy a városi rendőrség járőrözését állami rendőrökkel is erősítették, különösen délután és éjszaka.  

A valóságban azonban a közösség hozzáállása a legfontosabb. „Még az sem lenne elég, ha minden sarkon ott lenne a rendőrség. Ez az a pont, ahol kudarcot vallunk, mint társadalom” – mondta Filip, nagymihályi lakos.   

Erika gyilkosát már megbüntették. A rendőrségnek sikerült azonosítania azt a párt is, akikhez a szerencsétlen nő menekült. 

Az eset idején a helyszín közelében két munkába tartó személy tartózkodott. Az eset kivizsgálása után nem volt okuk ellenük vádat emelni

– tájékoztatott Lenka Ivanová, a kassai rendőrség munkatársa.  

A sebesült ápolónőt harminc perccel az eset után találták meg, a mentőket az említett pár hívta ki. A rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján megállapította, hogy Erika holtteste mellett egy másik nő is elsétált, aki azonban nem tett erőfeszítést, hogy segítsen. Őt nem sikerült azonosítani, Valentín azonban már rács mögött ül.

A tettes már a 2023 szeptemberében tartott első bírósági meghallgatáson beismerte a bűncselekményt, és részvétét fejezte ki az ápolónő családjának. Azt állította, hogy még részeg volt az előző éjszaka után, és ezen kívül is voltak alkoholproblémái.  

A városi bíróság 20 év börtönbüntetést szabott ki a 19 éves Valentínra, de mindkét fél fellebbezett – az ügyész még a helyszínen 25 évet kért. A végső döntést a Kassai Kerületi Bíróság hozta meg.  

23 év börtönbüntetést szabtak ki rá egy maximálisan őrzött börtönben

– mondta a szóvivő, Anna Pančurová. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?