A kassai kórházban ápoltak 90 százalékánál kimutatták a brit mutációt

Louis Pasteur Egyetemi Kórház
Kassa |

A kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban (UNLP) Covid-19 miatt kezelt betegek több mint 90 százalékánál mutatták ki az új típusú koronavírus brit mutációját.

Ezt pénteken mondta sajtótájékoztatóján a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem (LF UPJŠ) Orvostudományi Karának dékánhelyettese és Monika Halánová, az epidemiológiai intézet vezetője.

Halánová elmondása szerint a három héttel ezelőtti tesztelés során vett 50 mintából 30-ban azonosították a brit mutációt. „Amint a helyzete romlani kezdett, az infektológusok arra kértek bennünket, ellenőrizzük kórházban kezelt betegeket. Hétfőn (február 1.) kezdtük a mintavételt. Eddig 119 eredmény van meg, a brit mutációt a minták 91 százalékában mutattuk ki. Összesen 300 mintát kell ellenőriznünk. A fertőzöttség biztosan nem lesz 90 százalék alatt, inkább fölötte" – mondta Halánová. Hozzátette, a brit mutáció jelenlétét ellenőrzik a következő tesztelésen is. Ennek alapján lehet majd következtetni a további fejleményekre is.

Martin Paulo, a kassai Louis Pasteur kórház ügyvezető igazgatója elmondta, már karácsony előtt romlani kezdett a helyzet, azóta pedig kritikussá vált. Januárban 207 halálesetet regisztráltak a Rastislav utcai COVID-részlegen. A fertőzöttek számára kijelölt ágyak 90 százaléka foglalt, és naponta 20-30 új beteget vesznek fel. Az igazgató elmondása szerint a betegek súlyos állapotban vannak, és egyre fiatalabbak szorulnak kórházi ápolásra. „Kénytelenek vagyunk Kassa megye más kórházaiba szállítani a betegeket" – mondta Paulo, és hozzátette, már a többi kórház sem tud annyi beteget fogadni, mint néhány hete. Az elmúlt héten 58 beteget szállítottak át az eperjesi (Prešove) J. A. Reiman kórházba.

Jaroslav Polaček főpolgármester felszólította a kassaiakat, tartsák be az előírásokat. „Nagyon aggódom amiatt, ami ránk vár az elkövetkező napokban, hetekben. Úgy tűnik, Kassán, és ebben a járásban a legrosszabb a helyzet. Mindenki maradjon otthon, ne járkáljanak az utcán. A szülőknek azt tanácsolom, ha megtehetik, hogy otthon maradnak, ne küldjék iskolába a gyerekeket" - mondta, és hozzátette, a hétvégén is helyzet megoldásán fognak dolgozni.

Pavel Jarčuška infektológus, a kassai kórház fertőző osztályának főorvosa úgy látja, nem várható kedvező változás. Emlékeztetett arra, hogy a brit mutáció legalább 70 százalékkal fertőzőbb, a betegség lefolyása is súlyosabb, legalább 36 százalékkal nagyobb a halálozás, és a fiatalabb korosztályokat is veszélyezteti. „Nehéz időszak előtt állunk. Úgy tűnik, Nagy-Britanniát is beleértve, egész Európában nálunk a legrosszabb a helyzet" - mondta Jarčuška. Jó hír azonban, hogy a vakcina hatékony a brit mutáció ellen is.

Kiemelte a gyakori tesztelés fontosságát is. „Ha nem tesztelnénk, a kassai kórház már régen nem bírná a terhelést, és nem lenne hová szállítani ezeket a betegeket" – mondta az infektológus.

A kormány döntése alapján Kassán újabb tesztelés lesz. Pénteken 20 óráig körülbelül 70 tesztelőpont működik, a hétvégén 9 és 17 óra között várják a lakosokat. A nagyobb tesztelőpontok pénteken 20 óráig lesznek nyitva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?