A jobb helyzetben lévő települések is megirigyelhetnék

Rimaszécs. A faluban működő Innova Polgári Társulásnak köszönhetően van itt néhány olyan kezdeményezés, melyet a komolyabb gazdasági háttérrel és jobb emberi erőforrással rendelkező települések és a vonzáskörzetükhöz tartozó kistérségek is megirigyelhetnek.

Rimaszécs. A faluban működő Innova Polgári Társulásnak köszönhetően van itt néhány olyan kezdeményezés, melyet a komolyabb gazdasági háttérrel és jobb emberi erőforrással rendelkező települések és a vonzáskörzetükhöz tartozó kistérségek is megirigyelhetnek. Ezekről beszélgettünk a Rimaszécsi Teleházban – melyet egyébként szintén az említett társulás hozott létre és működtet – Molnár Gáborral és Varga Csabával, a szervezet alapítóival.

Az intézmény a katolikus egyház egykori parókiáján működik. Az épületet az önkormányzat bérli az egyháztól, s azzal a feltétellel bocsátotta a polgári társulás rendelkezésére, ha a szervezet elvégez különféle munkákat a falu részére, illetve a teleház is a helybeli lakosok igényeit hivatott kielégíteni.

A társulás két területen határozta meg tevékenységének fő irányvonalát. Egyik a falufejlesztés és közösségépítés, másik pedig az informatikai hálózatok fejlesztése és az informatika által nyújtott lehetőségek kihasználása. A teleház létrehozásának gondolata a rimaszombati Fundament Polgári Társulás felhívása nyomán jött létre, mely magyarországi tapasztalatok alapján egy szlovákiai teleházhálózatot kívánt létrehozni. A két szervezet között azóta is jó az együttműködés.

Az Innova Polgári Társulás 2001-ben jött létre, működésüket a művelődési ház egyik helyiségében kezdték úgy, hogy az első számítógépeket vállalkozóktól kapott támogatásból vásárolták meg. Nem sokkal ezt követően sikeresen pályáztak egy PHARE-program keretén belül, és sikerült további számítógépeket beszerezniük. Az egyesület tagjai elkészítették Rimaszécs internetes honlapját, egyúttal számítógépes tanfolyamokat szerveztek.

A következő évben a Soros György által létrehozott Nyitott Társadalom Alapítvány egyik pályázati kiírásán sikerült az Innova társulásnak támogatást szereznie a mikrorégió gazdasági fejlesztési tervének elkészítésére. E terv kidolgozása – melyet az idei év elején már be is mutattak – igen komoly előrelépést jelent a térség felzárkóztatása terén. Ugyanakkor ismereteink szerint a szomszédos kistérségek mind a mai napig nem rendelkeznek hasonló, a fejlődéshez és a későbbi fejlesztési támogatások megszerzéséhez nélkülözhetetlen dokumentummal. Erre a tervre kapcsolódik a polgári társulás azon kezdeményezése, melynek során kérdőíves felmérést végeznek helyben. Ez alapján kikérik a rimaszécsi lakosok véleményét saját jövőjüket illetően. Ezt a kezdeményezést érdemes lenne további településeknek is alkalmazniuk, ugyanis a helyi lakosság véleményének összegzése és a lakosok bekapcsolása az őket érintő kérdések megoldásába fontos részét képezi az egyes települések, kistérségek stratégiai tervezésének. S mint tudjuk, a különféle fejlesztési és stratégiai tervek ma már szinte csaknem minden esetben kötelező mellékletei egy-egy uniós pályázatnak.

Az Innova Polgári Társulás legújabb „attrakciója” az a mikrohullámú internetes hálózat, melynek keretei között a kistérség tizenkét települését tudják egy rendszeren belül összekapcsolni, s mely a világhálóhoz való kapcsolódás során is igen nagy sebességű adatátvitelt tesz lehetővé. „Ez a rendszer egyrészt a térség önkormányzati hivatalait köti össze, másrészt olyan „civilek” is igényelhetik a szolgáltatást, akik megbízhatóbb, gyorsabb és főleg olcsóbb adatátvitelt szeretnének. „Biztosítanunk kell a teleház fenntartását is. Ez az általunk nyújtott szolgáltatás rendszeres bevételt jelent, amiből a felmerülő költségeket fedezni tudjuk” – mondta Molnár Gábor.

A fentiek mellett a helyi lakosok szempontjából nézve további pozitív hozadéka is van a polgári társulás tevékenységének és az általuk működtetett teleháznak. Rimaszécsen ugyanis már többen találtak munkahelyet – nemcsak Szlovákiában, de külföldön is –, olyanok, akik itt ismerkedtek meg a számítógép használatával, s magával az internettel is. „Interneten keresztül akadtak rá a lehetőségre, ugyancsak így jelentkeztek a felkínált munkára, utazás előtt ott nézték meg a menetrendet, interneten keresztül rendeltek menetjegyet. Egyszóval működik a dolog” – nyilatkozta Varga Csaba. Ami pedig a jövőt illeti, elsődleges feladatnak azt tekintik, hogy a kistérség minden egyes településén jöjjön létre egy-egy információs minicentrum, ahol az olyan kis lélekszámú falvak lakói is, mint Zádorháza, Iványi, Balogújfalu, Jéne, megfelelő színvonalú és gyors információkhoz juthatnak. Ugyanakkor folyik a www.gemernet.sk címen elérhető regionális információs portál kiépítése is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?