A holokauszt hatvanadik évfordulójára emlékeznek

Érsekújvár. Szlovákia zsinagogális építészete címmel nyílt kiállítás az érsekújvári Anton Bernolák Könyvtárban.

Érsekújvár. Szlovákia zsinagogális építészete címmel nyílt kiállítás az érsekújvári Anton Bernolák Könyvtárban. „Bárkány Jenő muzeológus mintegy 35 grafikájának másolatát mutatjuk be december 10-ig a zsidó építészeti kultúra iránt érdeklődőknek” – tájékoztatott Szilágyi Márta, a megyei fenntartású létesítmény igazgatója.

A Törökszalasztó utca 36-os szám alatti társalgóban a számos szlovákiai műemlékről készült grafika mellett a látogatók megtekinthetik a nagysurányi, a tardoskeddi és az érsekújvári zsinagógáról készült képeket és az épületetek rendkívül pontos alaprajzait is.

A kiállítással az Anton Bernolák Könyvtár dolgozói a holokauszt 60. évfordulójára emlékeznek. A tárlatot a Zsidó Kultúra Hagyományai elnevezésű projekt keretében rendezték meg.

„Elsősorban a régió diákjait várjuk, mivel szeretnénk, hogy legalább az itt látható grafikák segítségével felidézzék azokat az ismeretlen zsidó emlékhelyeket, melyek közül mára csak nagyon kevés maradt fenn” – tette hozzá Szilágyi Márta. Érsekújvárott a holokauszt évfordulója alkalmából idén már számos színvonalas rendezvény zajlott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?