A hollóházi porcelán Kassán

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSKassa. Mintaboltot nyitott a város szívében a hollóházi porcelángyár. Így próbálják népszerűsíteni és megőrizni Magyarország egyik legrégebbi porcelánipari vállalatának több mint kétszáz éves hagyományát. Ez Szlovákia második mintaboltja.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Kassa. Mintaboltot nyitott a város szívében a hollóházi porcelángyár. Így próbálják népszerűsíteni és megőrizni Magyarország egyik legrégebbi porcelánipari vállalatának több mint kétszáz éves hagyományát. Ez Szlovákia második mintaboltja. Az elsőt 2007 júliusában nyitották meg Komáromban. Pálfi József, a Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, nem csupán üzleti szempontból van jelentősége a hollóházi porcelán külpiaci terjeszkedésének. „Ez a gyár mindig is a szlovák és a magyar együttműködés szimbóluma volt, hiszen szlovák és magyar munkások dolgoztak itt a kezdetektől fogva. A termék főpiaca Kassa volt, ez a folyamat a kommunizmus alatt megszakadt. Most az a feladatunk, hogy ezt az együttműködést újra felépítsük” – közölte Pálfi József. Elmondása szerint az, hogy a szlovákok megismerik a márkát, Hollóháza idegenforgalmát is fellendítheti. Az Erzsébet utcai üzletben egy kis galériát is létrehoztak, amelyben Dušan Baláž festőművész képeit állítják ki.

A hollóházi porcelán gyártása 2011-ben nagy válságon ment keresztül, a Hollóházi Porcelán Manufaktúra óriási adósságai miatt megszűnt, és közel 200 alkalmazott állás nélkül maradt. A község a kőedény- és porcelángyártás hagyományainak megőrzésére és fenntartására, valamint a térség lakosainak foglalkoztatására új, száz százalékosan állami tulajdonú céget alapítottak. Azóta növekszik a hollóházi finomkerámia népszerűsége. Pálfi József szerint a hungarikum fennmaradásában a fiatal generáció megszólítása is fontos szerepet játszik. (ke)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?