A Híd tiltakozik a párkányi gimnázium átköltöztetése ellen

Pozsony |

<p>A Híd tiltakozik az ellen, hogy Nyitra megye önkormányzata átköltöztesse a párkányi gimnáziumot jelenlegi épületéből &ndash; áll abban a közleményben, melyet a párt sajtóosztálya juttatott el lapunkhoz. A nyilatkozatot teljes terjedelmében közöljük.</p>

 

A Híd szerint a költöztetés csak álca, az első lépés az intézmény ellehetetlenítése majd bezárása  felé. Ez felbecsülhetetlen károkat okozna a régió magyarságának fennmaradásában és fejlődésében. Ráadásul a kollégium, amelybe a gimnáziumot átköltöztetnék régi, rossz állapotban van, és nem kevés anyagi eszközre lenne szükség a felújítására. Erre pedig jelenleg nincs keret. Meggyőződésünk, hogy a gimnázium tanulóinak és tanárainak jogukban áll az iskola jelenlegi épületében folytatni közös munkájukat.  Felszólítjuk az MKP Nyitra megyei képviselőit, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a párkányi gimnáziumnak ne kelljen elköltöznie a mostani épületből. Bugár Béla, a Híd elnöke tiltakozó levélben szólítja fel Milan Belicát, Nyitra megye elnökét, hogy akadályozza meg a tervezett költöztetést. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?