A hét végén az Ung-vidéki település két jeles szülöttjére emlékeznek

Erdélyi Napok
Nagykapos |

Az Ung-vidék központjában a hét végén a több évtizedes múltra visszatekintő Erdélyi János Napok megrendezésével tisztelegnek a város jeles szülöttjének, Erdélyi János költő és néprajztudós emléke előtt.     

 

Gabri Rudolfnak, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnökének - az esemény egyik szervezőjének - tájékoztatása szerint 2019. április 5-én a városháza dísztermében tartják az Erdélyi János Mesemondó- és Népdalversenyt, majd az irodalmár szobrának megkoszorúzása után a gálaeset keretében mutatják be azt a könyvet, melyet Demjenné Kovács Erna állított össze Erdélyi népköltési gyűjteményéből válogatva. Az Erdélyi János ünnepségek hagyománya Nagykaposon némi kihagyással 125 esztendős. Az első ilyen megemlékezést a városban a költő születésének 80. évfordulója alkalmából 1894 szeptemberében a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság szervezte. Ekkor a református templom falán emléktáblát helyeztek el. A második jelentős megemlékezést Erdélyi János halálának 40. évfordulója alkalmából 1908 februárjában rendezték Nagykaposon, majd a költő születésének 100. évfordulója tiszteletére 1914-ben szintét tartottak egy hasonló rendezvényt. 1964 óta az Erdélyivel kapcsolatos megemlékezéseket évente megtartják Nagykaposon. A költő nevét egyebek mellett énekar és a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskola is viseli, mely előtt szobrot is állítottak a néprajztudós tiszteletére. 1968-ban egyébként Csehszlovákiában, a háború utáni időszakban, ez volt az első magyar vonatkozású köztéri szobor. A megemlékezéseken, amíg tehették, rendszeresen részt vettek Erdélyi unokái, T. Erdélyi Ilona irodalomtörténész és a néhány éve elhunyt Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató is. 

A nagykaposi megemlékezés 2019. április 6-án, szombaton a Herczegh Géza Emlékkonferenciával folyatódik, melyet a Herczegh Géza Emlékév egyik rendezvényeként szerveznek meg. Herczegh Géza nemzetközi jogász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Hágai Nemzetközi Bíróság első, és máig egyetlen magyar tagja szintén az Ung-vidéki városban született. Feleségével, Petneházy Melindával 2007-ben alapították meg a Herczegh Károly Alapítványt azzal a céllal, hogy a bodrogközi és Ung-vidéki közösségek, valamint az itt élő fiatalok anyanyelvi kultúrájának megőrzését és fejlesztését segítsék. Bár Herczegh Géza 2010 januárjában elhunyt, a szervezet a tevékenységét ezután is tovább folytatta. Az elmúlt években egyebek mellett a fiatal tehetségek gondozásához, az iskolán kívüli tevékenységhez, valamint a különböző oktatási intézmények közötti rendezvények szervezéséhez folyósítottak hozzájárulásokat. Nagykapos városa Herczegh Gézát 2005-ben, Herczegh Gézánét pedig 2017-ben díszpolgári címmel tüntette ki, a jogtudós tiszteletére 2018-ban a településen köztéri szobrot is állítottak. A helyi magyar közösségi házban rendezendő hét végi konferencián szlovákiai és magyarországi szakemberek tartanak előadásokat.   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?