A hajléktalanok fele „idegenlégiós” Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>A város területén élő hajléktalanok közel fele a környező településekről érkezett a járási központba, derül ki a Dunaszerdahelyi Városi Rendőrség felméréséből.</p>

Tekintettel a közelgő télre, az utcákon, elhagyatott épületekben, hidak alatt élő személyekről – azonosításukat megkönnyítendő – fényképes album készül.

Dunaszerdahelyen jelenleg 10-12 hajléktalan él, köztük egy nyolcvanéves ember, tudtuk meg Csiba Tibor városi rendőrparancsnoktól. „A városi hivatallal azon fáradozunk, hogy átmenetileg nyugdíjas otthonba kerüljön – közölte. – Ugyanakkor keressük a megoldást a nem dunaszerdahelyi illetőségű személyek elhelyezésére; a városi hivatal szociális osztálya felvette a kapcsolatot azoknak a településeknek a vezetésével, melyekben állandó lakhelyük van. Hat ilyen személyről van tudomásunk, ami az utcán élők mintegy felét teszi ki.”

A városi hivatal két évvel ezelőtt melegedőt helyezett üzembe a Karcsai úton, ám az érdeklődés – a szigorú szabályok, elsősorban az alkohollal kapcsolatosak miatt – elmaradt a várakozástól. A város vezetése értesüléseink szerint idén is kész megnyitni a hajléktalanszállót, a Szent Erzsébet Főiskola Dunaszerdahelyen nyíló, szociális munka tagozatának hallgatói is kivennék a részüket a munkából. Az érvényes jogszabályok értelmében a hajléktalanokról a hozzátartozók kötelesek gondoskodni; ha erre helyzetükből adódóan nem képesek, az önkormányzatnak kell lépnie.

Dunaszerdahelyen májusban meghalt egy hajléktalan férfi; egy másik 2010 novemberében bennégett az egykori baromfifeldolgozó üzem területén található, önkényesen elfoglalt bódéban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?