A galántaiaknak nem kell a hulladékégető

Galánta |

<p>Hevesen tiltakoztak a képviselők a Szent Lukács Kórház melletti hulladékégető júliusi újraindítása miatt. A városatyák nem voltak kíváncsiak az égetőt üzemeltető vállalat ügyvezetőjének véleményére, aki szintén részt vett az ülésen.</p>

Miriam Károlyiová, a városi hivatal építésügyi és környezetvédelmi osztályának vezetője tájékoztatott az égető körüli aktuális helyzetről, mely szerint a berendezés - betartva a környezetvédelmi hivatal kritériumait - teljes üzemmódban működik. A testület beruházó és környezetvédelmi bizottsága javaslatot nyújtott be az égető leállítására, amit az összes képviselő támogatott. Akadtak városatyák, akik szerint a végén egész Nagyszombat megyéből ide fogják hordani a veszélyes kórházi hulladékot és az égető gyűjtőudvarként fog működni.

A képviselőket felháborította az is, hogy a létesítmény üzembe helyezése előtt nem tájékoztatták a testületet, holott a városi építésügyi hivatal márciusban a környezetvédelmi hivatal kimutatásait figyelembe véve adta meg az engedélyt az újraindításra. Horváth Miklós, a javaslatot benyújtó bizottság elnöke lapunknak elmondta, a képviselők kérik az engedélyt kiadó hivatalt, kövessen el mindent, hogy meggátolja a létesítmény működését, vagy minimalizálják az égetést.

Edita Belovičovától, a járási környezetvédelmi hivatal elöljárójától megtudtuk, a város képviselő-testületének nincs jogában leállítani az égető működését. „A környezetvédelmi hivatal akkor léphet, ha a kibocsátott káros anyagok túllépik a megengedett határt, viszont első lépésben nem lehet leállítani a működést, a hiányosságok helyrehozatalára szólíthatjuk fel az üzemeltetőt. Ha ezután sem történik semmi, a kerületi környezetvédelmi hivatal állíthatja le a működést“ - nyilatkozott az elöljáró, miután a képviselők neki sem adtak szót.

Ľubomír Ďurčo, az égetőt üzemeltető Co-Medika vállalat ügyvezetője szerint tudatosítani kell, hogy a kórházak csupán égetéssel szabadulhatnak meg a veszélyes hulladéktól, és azt is, hogy a város területrendezési tervében szerepel az 1983-ban épült égető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?