A főutak máig a Bécsi és az Esztergomi kapu vonalát követik

Érsekújvár. A nyitrai Kerületi Építési Hivatal november elején jóváhagyta az Érsekújvár történelmi központját érintő új városrendezési tervet, amelyet a lakók júliusig véleményezhettek.

Kedvező elbírálásban részesült a terv a megyei önkormányzat, és azon állami intézmények részéről is, amelyek azt véleményezni kötelesek. Ľubomír Ondrejčík, a városi hivatal területfejlesztési és műépítészeti osztályának vezetője indoklásában megjegyzi, a felsőbb szervek jóváhagyását, az észrevételek feldolgozását követően már nem módosítható a városrendezési terv, ezért vélhetően jóvá fogják hagyni a képviselők.

A járási székhely központjának korábbi városrendezési tervét 1993-ban hagyták jóvá, majd 2006-ban időszerűsítették. Már ekkor igény mutatkozott a város vezetése és a lakók részéről arra, hogy Érsekújvár történelmi központjával és a jelenlegi reneszánsz, ún. sakk formájú alaprajz megőrzésével külön fórumokon is foglalkozzanak. Kevés műemlék maradt meg Érsekújvárban, a várost a második világháború idején több pusztító bombatalálat érte. Fontos szempont tehát, hogy legalább a ma már nem létező várfal hatszögletű körvonalát sikerüljön megőrizni, és hogy megakadályozzák annak beépítését. Mindez benne foglaltatik a módosításban.

A város fő közlekedési útjai a mai napig az egykori Bécsi és Esztergomi kapu vonalát követik. A régi erődrendszer bástyái közül csupán a Forgách-bástya maradt fenn, ahol a barokk Kálvária áll, környékét védett övezetté szeretnék nyilváníttatni a városvédők. Tavaly februárban a városi hivatal tanácstermében tartották meg a kiválasztott közterületek városrendezési tanulmányainak bemutatóját. A terv kidolgozásával Érsekújvár a pozsonyi Aurex Kft.-t bízta meg. A történelmi városközpontban a legtöbb házat az ötvenes–hetvenes években építették, jelenleg a városlakók 14 százaléka, csaknem hatezer ember él a centrumban, és 98 családi ház, összesen 2434 lakás található itt. (száz)

Állami és uniós támogatást kaptak

Érsekújvár önkormányzata a tavalyi költségvetésből 135 ezer korona önrészt hagyott jóvá, mivel uniós forrásból és az állami költségvetésből 2,3 millió korona támogatást kapott a városrendezési terv kidolgozására. A pénzből az első fázisban felmérések és véleményezések készültek, a második fázisban kidolgozták a szükséges tanulmányokat, a konkrét javaslatok kidolgozását novemberben kezdenék meg, így 2008 augusztusára, a tervezett időpontra elkészülhet a centrum módosított rendezési terve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?