A folyosón tornáznak a gyerekek

Nagysalló |

<p>Többfunkciós műfüves sportpályát adtak át a napokban a Lévai járás legnagyobb községében. Ezzel részben orvosolni tudják a tornaterem több évtizedes hiányát.</p>

Nagy problémája a helyi önkormányzatnak, hogy az alapiskola épületeihez nem épült tornaterem, konyha és étterem sem. Kotora Marián, a közel 3000 lakosú település polgármestere lapunknak elmondta, a hatvanas években egyszerűen nem fejezték be az építkezést, a melléképületek a tervekben még szerepeltek, de megépítésük nem valósult meg. Azóta számtalanszor megpróbálták pótolni a hiányosságokat, de sem a rendszerváltás előtti évtizedekben,semazótanemjártak sikerrel. Jelenleg a szlovák iskolát 250, a magyart pedig 60 diák látogatja. A tornaórákat télen a tantermek melletti folyosókon tartják, ez viszont a helyhiány és a fűtőtestek közelsége miatt kényelmetlen és balesetveszélyes. Nyáron az iskola udvarán tartják a testnevelés órát, ám ezek a pályák is rossz állapotban vannak. Utoljára tavaly próbálkozott az önkormányzat egy nagyszabású, 2,3 millió eurós (70 millió korona) projekttel, sportcsarnok épült volna, valamint négy szaktantermet és egy könyvtárhelyiséget alakítottak volna ki a két iskolaépületben. Az elképzelés merész volt, épp emiatt bukott meg. Ezért is nyújtott be a település újabb pályázatot a Közép-európai Alapítványhoz (CEF). A szervezettől 33 ezer eurós (egymillió korona) támogatást nyertek. Maga a sportpálya költségvetése 73 ezer €(2,2 millió korona) volt. Az önkormányzat saját forrásaiból biztosította a szükséges 40 ezer eurót (1,2 millió korona). Emellett áthelyezték és akadálymentesítették az eddig a közvetlenül a főútról nyíló főbejáratot, egy parkolót és egy korszerű játszóteret is kialakítottak. Ez hozzávetőleg további 20-30 ezer euróba (600-900 ezer korona) került. Az összeget szintén a község gazdálkodta ki. Kotora Marián megjegyezte, természetesen nem mondtak le a tornateremről, tovább próbálkoznak. Újabb tervdokumentációt dolgoznak ki, melynek megvalósításához mintegy 664 ezer euróra (20 millió korona) lenne szükség – várják a megfelelő kiírást. Az alapiskolák felújítását is folytatni akarják, már elkészültek az épületek külső hőszigetelésének és az objektumok, valamint a terület teljes akadálymentesítésének tervei. Ennek megvalósítására 580 ezer euróra (17 millió korona) lesz szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?