A Felvidéki Magyar Értéktár kialakításán fáradoznak

Komárom |

<p>A Felvidéki Magyar Értéktár megalapítása, a hungarikum eszméjének terjesztése a célja annak a kezdeményezésnek, amelyet anyagilag a magyar földművelésügyi minisztérium támogat, kivitelezését pedig a Gazda Polgári Társulás koordinálja. A projekt nyitókonferenciáját &ndash; a Gazda PT és a Csemadok Komáromi Területi Választmányának közös szervezésében &ndash; tartották Komáromban.</p>

A bevezetőben elhangzott, fontos tisztában lenni azzal, mit is adott a magyarság a világnak, melyek azok az értékeink, amelyekre méltán büszkék lehetünk. „Az Országgyűlés 2012-ben hozott törvényt a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról. A kezdeményezés országos hungarikum mozgalommá terebélyesedett, napjainkban közel 500 településen alakultak helyi értéktár-bizottságok. Tehát igazi sikertörténetről beszélhetünk – mondta előadásában Szakáli István Lóránd, a földművelésügyi minisztérium helyettes államtitkára. – Sajnos, ugyanez nem mondható el a külhoni értéktárról, ami valószínűleg a törvényben meghatározott rossz szervezési felépítés miatt van. Éppen ezért már folyamatban van a törvény módosítása, ha elfogadják, a határon túli területeken is kialakulhatnak a saját, felvidéki, erdélyi, vajdasági stb. értéktárak, mégpedig hasonló, piramisszerű szervezeti felépítésben, mint ami már jól bevált Magyarországon. Vagyis az alsó szintektől, a települési, megyei, ágazati értékektől a kiemelkedő nemzeti értékeken át egészen a hungarikumig.” A földművelésügyi minisztérium meghívásos pályázatot írt ki a népszerűsítő, felvilágosító munka elvégzésére, valamint az egyes határon túli területeken az ottani értéktárak létrehozására. A Felvidékről a Gazda Polgári Társulás kapott meghívást erre a pályázatra, ők fogják koordinálni az itteni munkát. „Célként tűztük ki az értékgyűjtést, a hungarikum eszméjének terjesztését, mozgalommá bővítését – mutatott rá Varga Péter, a Gazda PT elnöke, a felvidéki pályázatot szervezető csoport vezetője. – A nyár folyamán szeretnénk megalapítani a 12–15 tagú Felvidéki Magyar Értéktár Bizottságot, amely különböző ágazatok elismert szakembereiből állna. Az elkövetkező hetekben konferenciát tartunk Léván, Nagykaposon és Füleken, hamarosan beindul honlapunk, tájékoztató anyagokat adunk ki, megszólítjuk az iskolákat, az önkormányzatokat, civil szervezeteket, hogy kutassák a helyi értékeket és jelezzék nekünk, ha tudnak ilyenről. Szerkezetileg háromlépcsős rendszert alakítunk ki: az ágazati, települési, tájegységi és regionális értékek alkotják az első szintet, a felvidéki értéktár a másodikat, és a külhoni értéktár a harmadikat. Innen léphetnek tovább az egyes elemek a nemzeti értékek sorába. A pályázat zárókonferenciáját decemberben Dunaszerdahelyen tartjuk.” A Gazda PT munkáját segíti a Csemadok, amely alapszervezetein, helyi aktivistáin keresztül hatékonyan hozzá tud járulni a mozgalom népszerűsítéséhez.

Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja sommásan fogalmazta meg a lényeget: biztosan szükség van szerkezeti felépítésre, a többszintes rendszerre, de mindez semmit nem ér az emberek, a szellem, a tudás, a szív, a jóakarat, a tenni akarás nélkül. A komáromi konferencián több előadás hangzott el kiemelkedő értékeinkről, a komáromi erődrendszerről, az Ifjú Szivek Táncszínházról, a gútai pünkösdi sortáncjárásról, valamint a helyi ízekről, ételekről is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?