A Felső-Bodrogköz ősi templomai

Királyhelmecen a római katolikus templommal szemben áll a zeneiskola. A 16. századvégén a Perényi-vár köveiből itt épült nem a Nyári család kúriája.

Királyhelmec

Ez később elpusztult, és a helyén a 17. század közepén, I. Rákóczi György özvegye, Lorántffy Zsuzsánna emeltetett kastélyt, amelyet a korabeli leírás egyenesen „palotának” titulált. A kúriát később dédunokája, II. Rákóczi Ferenc eladta a premontrei rendnek. Századokig plébániaként szolgált, majd 1888-tól – amikor emeletet építettek rá – állami intézményeknek adott helyet. Külső építészeti jellegét elveszítette, ma már csak a bejárat fölötti címer emlékeztet arra a helyre, ahol a hagyomány szerint Loránffy Zsuzsánna 1660-ban jobblétre szenderült.

Bodrogszerdahely

A község római katolikus temploma ugyancsak ősi eredetű. Meglétéről a legkorábbi adat 1329-ből való. A pápai adószedők 1332–1337 körül többször is hírt adtak a templomról. Ez a román stílusban épült templom az Egyházasnak nevezett részen állt, tehát ott, ahol a mai. Valószínű, hogy a 16. század második felében Bodrogszerdahelyen is megtörtént a felekezeti átalakulás, s ennek következtében a templom is a reformátusok kezére került. A Rákóczi-szabadságharc után vették vissza a római katolikusok 1700 és 1733 között. Nem ment békésen, hoszszú és elkeseredett harc dúlt a két felekezet között. A község első birtokosa, báró Vécsey János császári ezredes 1774-ben rendbe hozatta a templomot. További átalakítások 1931-ben és 1936-ban voltak. A mai építmény legrégebbi része a román portálé, a falak zöme az 1774-es felújításkor épült, a szentély, a torony és a támpillérek barokk stílusban épültek 1800 körül.

Kisbári

Szerencsére a Bodrog jobb partján, a Zempléni-szigethegység lábánál két községben is maradtak fenn román stílusú templomok. Kisbári (Bári községrésze) református temploma, román stílusban épült, valószínűleg a 13. század közepén. A művészettörténeti vizsgálatok szerint, amit a nemrég elvégzett régészeti feltárás is alátámasztott, a 15. század végén a templomot kibővítették. Valószínűleg a nagyobb hajó és a torony alsó része is akkor épült. A felekezeti váltás 1628-ig megtörtént, és a templom a reformátusoké lett. A legrégebbi tárgyi bizonyíték erre magában a templomban található – a kegyúri szék feliratának megmaradt része, amely 1651-ből származik, és Bári Mihályról, valamint nejéről, Horváth Katáról emlékezik – szép korabeli magyar nyelven. A nagyobb, és küllemét máig meghatározó helyreállítás 1891-ben fejeződött be. Az akkori munkálatok során napvilágra került több, még a római katolikus korszakra utaló lelet. Például az akkor megtalált, régebben befalazott fülkék az egykori szobrok helyét sejtetik, és szárnyas angyalok festett ábrázolásaira is rábukkantak a restaurátorok. A legutóbbi, szépen sikerült felújítás 1994-ben fejeződött be. Kisbári műemlék temploma, tekintetbe véve a Zempléni-szigethegység környezetét és az ősi építészeti elemeket, egyike vidékünk legszebb és legértékesebb templomainak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?