A február óta tartó háború miatt továbbra is nagy számban érkeznek az ukránok Kassára

menekültek kassa
Kassa |

A hidegebb időjárás, a továbbra sem nyugvó orosz agresszió, illetve Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen intézett tömeges támadások miatt egyre több olyan ember érkezik a keleti határainkon át Szlovákiába, akik Kassán keresnek maguknak menedéket.

Míg az elmúlt hetekben legfeljebb 50 ukránnak biztosított a város ideiglenes szállást a vasútállomás mellett hónapokkal ezelőtt kialakított menekült központban, október végére-november elejére ez a szám már a hatvanat is meghaladta. A központ által biztosított szolgáltatásokat jelenleg naponta átlagosan 240 ember veszi igénybe, nagyjából egynegyedük itt is éjszakázik. Roman Dohovič, Kassa város ukrajnai meghatalmazottja úgy véli, hogy a város területén kihelyezett lakókonténerekben ideiglenes menedéket kereső menekültek száma az elkövetkezendő időszakban ismét nőni fog.

„Már most azt tapasztaljuk, hogy megnőtt a tőlünk segítséget kérők száma, legalább 15-20 százalékkal többen, mint október utolsó hetében. Természetese erre a forgatókönyvre is felkészültünk, és az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy minden szempontból képesek vagyunk azt kezelni. A menekültek számának fokozatos növekedése valószínűleg az erőművek megrongálásával vagy az időjárás változásával függ össze, mert általában olyan emberek keresnek fel bennünket, akik már most is Kassán tartózkodnak. Sokan közülük a pillanatnyilag még Ukrajnában tartózkodó családtagjaik és barátaik számára is szeretnének szállást találni”

– tolmácsolta lapunknak Dohovič szavait Dušan Tokarčík, Kassa város szóvivője.


Több száz ukrán munkás

A vasútállomás közelében működő központ március eleje óta működik, 5 nappal az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdete után nyitotta meg kapuit a menekültek előtt. A szálláskapacitás jelenleg körülbelül 75 százalékban foglalt. Ha még ennél jobban is megtelik, a kassai önkormányzat készen áll arra, hogy rövid időn belül további száz férőhellyel növelje a kapacitást. Ha a menekültek száma drasztikusan emelkedni kezdene, a város további szállásokat készített elő a város fenntartása alatt működő tornatermekben és különböző más épületekben. Ezekben összesen 1000 ember számára tudnának helyet biztosítani. Roman Dohovič azonban azt reméli, hogy a helyzet nem fog odáig fajulni, hogy ezeket a férőhelyeket is igénybe kelljen venni. Kihangsúlyozta, hogy Kassa általában az első szlovákiai város, amelyet az ukrán menekültek az országba érkezésük során felkeresnek. Legtöbbjük néhány nap után nyugatabbra vagy Lengyelországba megy. Ha úgy döntenek, hogy Kassán vagy annak közvetlen környékén maradnak, általában nemcsak szállást, hanem munkát is találnak. „Idén több száz ukrán talált itt munkát. Legtöbbjük főként a feldolgozóiparban, a különféle szolgáltatásokat biztosító vállalatokban, a vendéglátóiparban, néhányan pedig az IT-szektorban helyezkedtek el” – zárta Dohovič.


Amerikai dicséret

Néhány nappal ezelőtt az Egyesült Államok új szlovákiai nagykövete, Gautam Rana Kassán személyesen is köszönetet mondott a városnak az ukrán menekülteknek nyújtott támogatásért és segítségért. Ez volt az első látogatása az ország második legnagyobb városában, miután augusztusban elfoglalta diplomáciai posztját. Elsősorban Jaroslav Polačekkel, Kassa főpolgármesterével találkozott, akivel a gazdaságról és a partnerségek fejlesztéséről tárgyalt. Nagykövetségünk egyik célja, hogy rendszeres kiutazásokat tegyünk Kelet-Szlovákiába. Keressük a módját annak, hogyan mélyíthetnénk el a partnerséget és az együttműködést az emberekkel Szlovákia-szerte, nem pedig csak Pozsonyban” – mondta az újságíróknak Rana. A nagykövet kiemelte a Kassán működő Amerikai Központ tevékenységét is, amely a Fő utcai Állami Tudományos Könyvtár (ŠVK) épületében működik, és az American Spaces globális hálózatának részét képezi. Lehetőséget biztosítunk az angol nyelvtanulásra, ugyanakkor számos olyan programunk is folyamatban van, amely segít elmélyíteni a megértést és az együttműködést az Egyesült Államok és a keleti régióban élő emberek között” – zárta a nagykövet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?