A Dunakanyar innenső oldalán, Helembán

Amióta Párizsban véglegesítették a csehszlovák–magyar határt, tudtommal mindössze egyetlen határincidens történt, még valamikor a hetvenes évek elején. Mivel a történelemkönyvek nem tesznek róla említést, szükségét érzem, hogy ezt a végtelenül tanulságos eseményt rögzítsem az utókor számára.

A jelzett időben Nagy János szobrászművész Helemba határában lakott, közvetlenül az Ipoly partján. Ekkor Mici nevű kecskéje első felindultságában úgy döntött, hogy minden fenyegető veszély ellenére megküzd a hajózható folyam zúgó árjával, és áttelepül Magyarországra. A gondolatot tett követte, s Mici útlevél, hatósági- és állategészségügyi engedély nélkül, halált megvető bátorságról tanúbizonyságot téve két ugrással átkelt a hajózható folyón. Az akkori körülmények között – mivel a bajokat tetézve még száj- és körömfájás is fertőzte a régiót – természetes, hogy követségi szinten intézték a Mici-ügyet, s az azóta már megboldogult kecskét magas rangú vámtisztek koszorújában szállították haza a párkány–esztergomi kompon.

Töltés mások portáján

Azóta már sok víz lefolyt az Ipolyon, a két országot elválasztó hidat is lebontották, lezajlott a politikai rendszerváltozás, sőt, néhány nap múlva mindkét állam az unió szinte teljes jogú tagjává válik, Mici az égi legelőkről figyelheti a nemzet virtuális újraegyesülését. Időközben a két testvéri ország számos – egy ideig közös – álmot is dédelgetett, mint például a bősi erőművet, melynek egyik fő vívmánya lett volna az Ipoly megduzzasztása és hajózhatóvá tétele. A csehszlovák fél egy pillanatig sem habozott, Dunacsúnytól Helembáig emelte a partot, az állam mindössze arról feledkezett meg, hogy a töltéseket más portájára építette.

Henrieta Kosznovszká, Helemba polgármester asszonya elmondta, a faluban jelenleg 715 ember él, a lakosság 90 százaléka magyar. Vegyes tanítási nyelvű óvodájába 20 gyerek jár, az iskolát a hetvenes évek központosítása idején megszüntették, naponta mintegy 70-80 tanuló indul a faluból Párkány szlovák és magyar iskoláiba. Mint mondta, a rendszerváltozás után készítettek egy felmérést azzal kapcsolatban, hogy a szülők igénylik-e a helyi iskola visszaállítását, de nagyon csekély érdeklődés mutatkozott. Korábban is csak 1–4. osztályos szlovák iskola működött a településen, amiatt sok magyar szülő most is szlovák iskolába járatja a gyermekeit. Az egykori iskola épületében jelenleg Nagy János szobrászművész él, és itt alakították ki a műtermét is.

Bukfenc a parcellákon?

A községnek nem volt telekkönyve, a tulajdonjog a tulajdonosok részéről állítólag nem volt bizonyítható, így a vízlépcső kapcsán emelt töltések talaja rendezetlen maradt. Július Binderék anélkül foglalták el a területet, hogy kisajátították vagy felvásárolták volna a parcellákat. Most, hogy a község közigazgatási területére elkészült az új parcellajegyzék, az eredeti tulajdonosok visszakapták a tulajdonjogukat, de – mert a parcellákat mintegy 80 méter szélességben elfoglalja a töltés – a terület mezőgazdasági célokra használhatatlan, a birtokosok legfeljebb bukfencet vethetnek rajta. Az emberek, úgy tűnik, már beletörődtek a megváltoztathatatlanba, nem tesznek lépéseket annak érdekében, hogy az ármentesítő által használt parcellarészek helyébe másutt kapjanak földet.

A kérdéssel kapcsolatban Bogdányi József, Helemba előző polgármestere arról tájékoztatott, hogy az Ipoly-parti parcellákat az állam soha nem sajátította ki és fel sem vásárolta – minden jogi eljárás nélkül egyszerűen ráépített a magántulajdonban lévő területekre. Senki nem kapott hivatalos értesítést a föld állam által való elfoglalásáról, mégis akadnak területek, amelyek már valamilyen úton-módon rákerültek az ármentesítő vállalat tulajdonlapjára. A gazdák hiába kapták most vissza a tulajdonosi jogot, ha számukra a töltés gazdasági szempontból holt terület, mezőgazdasági művelésre, vagy más irányú hasznosításra alkalmatlan. Bogdányi József elmondta azt is, hogy a jelenleg hatályos törvények értelmében az államnak kötelessége lenne a tulajdonosoknak föld helyébe földet adni, vagy más módon kártalanítani a gazdákat. Erre azért nem lát esélyt, mert egyrészt a kataszteren belül megtörtént a parcellák új jegyzékének összeírása, másrészt pedig a gazdák részéről sem mutatkozik érdeklődés az iránt, hogy a kártalanításuk érdekében megmozduljanak. A volt polgármester úgy látja, e téren az ármentesítőnél nem történt változás, most is úgy rendelkeznek más földjeivel, mint a kommunista rendszerben, és minden állapotot végleges jogi állapotnak tekintenek. Bogdányi közölte azt is, hogy az államnak e terület foglalása csak Helemba esetében mintegy 120 személyt érint.

Az idegenforgalom

Térjünk vissza a faluba. A jelenlegi polgármester asszony arról is beszélt, hogy a község közigazgatása alá 1380 hektár terület tartozik, beleértve az ismert üdülőközpontot, Kovácspatakot is. Elmondta, hogy szezonban több ezer turista és szállóvendég fordul meg az üdülőhelyen, ami – abból a szempontból, hogy valamicske jövedelmet hoz a falunak és az itt megfordulók elviszik a település hírét a világba – pozitív értékeket hordoz magában, az érem másik oldalát viszont a vissza-visszatérő problémák és állandósult gondok jelentik. A gondok között első helyen jelölte meg a bekötőutak tulajdonjogi rendezetlenségét. A rendszerváltozás előtt a járási nemzeti bizottság a prominens személyeknek és állami cégeknek kiadta az építkezési engedélyeket, azzal viszont már kevésbé törődött, hogy vagyonjogilag rendezze a telkeket és az utakat. Most a rátartiak több helyen lekerítették az utakat, ezáltal más üdülőtulajdonosoknak nehéz megközelíteniük a telküket, folynak a vég nélküli pereskedések. Mivel a szomszédok jogviszályát a község illetékesség híján nem rendezheti, a harag és az indulat viszont rossz tanácsadó, odafönn, a hegyen nem minden portán kedélyes a szomszédok kapcsolata. Az ide járó turisták zöme Közép-Szlovákiából, Magyarországról és Lengyelországból érkezik, de számos cseh és német túrázó is megfordul Kovácspatakon. Mint azt a polgármester asszony elmondta, a község idegenforgalmi reklámokra eddig még nem költött, úgy vélekednek, hogy Kovácspatak a köztudatba már kellőképpen beépült, tudnak róla a világban.

Az érintettek számára most külön gondot okoz a Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány tulajdonát képező Panoráma Szálló körül kialakult helyzet, mert a korábbi bérlőnek 14 év után megszűnt a bérleti viszonya, azóta pedig sem eladásra, sem új bérleti szerződés megkötésére nem került sor. Amióta a környékbeliek kedvelt szórakozóhelye, a bár és az étterem nem üzemel, a falu jelentős bevételtől esett el. Félő, ha a szezon idejére sem rendeződik az épületegyüttes további sorsa, jelentős gondok lehetnek a vendéglátás színvonala körül, és – ami szintén nem mellékes – minden nap 120 szállodai ágy marad üresen.

Beszélgetőpartnerem kitért arra is, hogy Helembán a felnőtt lakosság 34 százaléka tartósan munkanélküli. Akik dolgoznak, Párkányba, Esztergomba és Dorogra utaznak munka után. A szövetkezet tönkretétele után a földeket a rózsahegyi Agrotrade Kft. vette át, amely az Ipoly mente magyarok által lakott területeinek igencsak jelentős részét uralja. A faluban megüresedő házakat általában idegenek vásárolják meg – ki állandó lakhelynek, ki pedig hétvégi háznak.

A betelepülők – tisztelet a kivételnek – általában jelentősen hozzájárulnak Helemba nyelvi és nemzettudati asszimilációjához. A rendszerváltozás után a déli országrészben, különösen az agrárvállalkozások területén egyre meghatározóbb szerepet kaptak a közép-szlovákiai székhelyű mezőgazdasági cégek, amelyek ugyan kevés embert alkalmaznak, ám a munkaadók és az alkalmazottak közötti érintkezési nyelv – természetesen – a szlovák lett, és gyakori az olyan eset, amikor a munkavállaló munkahelye múlik azon, hogy a gyermekét milyen nyelvű iskolába íratja. A szociális zsarolásnak ez a rejtett formája egyre terjed, s mivel a Szlovákiában élő magyar munkaképes lakosság körében a munkanélküliség meghaladja a szlovákiai átlag kétszeresét, az alkalmazásban lévők viselkedése meghatározó szerepű. Különösen érvényes ez a kis településeken, ahol egy-egy ember példája magával ragadja a gyengébb akaratúak csoportját is. Nem kirívó, de tipikus példája ennek a megállíthatatlannak tűnő folyamatnak Helemba is, ahol az idősebb generáció – amely még lelkében őrzi a magyar hagyományokat, de már nem kerülhet helyzetbe – csendesen beletörődött abba, hogy az államalkotó nemzet irányában hajbókoló csapat átveszi a község szellemi, kulturális és gazdasági irányítását.

Az asszimiláció projektjei?

Azért tartottam fontosnak ezt Helemba kapcsán elmondani, mert a magyar többségű, határ menti települések túlnyomó többsége – jobb híján – a faluturizmus fejlesztésében látja a jövőt. Ez életképes kezdeményezés, ám senki sem figyel fel arra, hogy a gombamód szaporodó projektek megalkotói nem a magyar kultúrában, a magyar hagyományokban gondolkodó, abból építkező emberek. Nekik egyáltalán nem érdekük, hogy a helyben élő magyarokat hozzák helyzetbe. A különböző regionális projektumok ismeretében nyugodtan mondhatom, hogy ha a kérdésnek nem szentelünk kellő figyelmet, az agrárturizmus fejlesztését célzó tervezetek a magyar települések és a magyar régiók nemzeti asszimilálásának az eszközei lehetnek anélkül, hogy erről tudomást szereznénk.