A Csallóköz középső részében már a víz az úr

Bodak/Vajka/Szap/Kulcsod. |

<p>Holnap délutánra várják a Kis-Csallóköz térségében a Duna tetőzését. Medve, Szap, Bodak és Vajka településeken egész héten folynak az előkészületi munkálatok. A falvakat leginkább a belvíz fenyegeti, de egyelőre sehol sem volt szükség a homokzsákok használatára. Bodakon és Vajkán az árvíz elől menekülő vadállatok okoztak balesetet.</p>

SZABÓ CSILLA


A felvízcsatorna és a Duna régi medre között található településeket elsősorban nem az árvíz fenyegeti, hanem a belvíz. A települések határában a szántóföldeken már feltört a talajvíz, a Duna tetőzésével várhatóan a házak pincéjében is megjelenik a víz. A sokat vitatott erőmű az ár nagy részétől mentesíti a falvakat. „Reggel fél öttől 20 centit emelkedett a víz, 40-50 centit még biztos emelkedik majd. Most még a belvíz sem tört fel olyan mértékben, mint a korábbi árvizek során, az erőműnél tudják szabályozni a víz szintjét” – mondta Ágh László, bodaki lakos. A településen a talajvíz szintje ma 75 centiméter volt, pár helyen már a pincéket is elöntötte. „A helyzet nem kritikus, ilyen árvizet többször is megéltünk a vízerőmű üzembe helyezését megelőző időszakban. A pincékben már szivárog a talajvíz, de az árvízvédelmi töltések stabilak” – közölte Álló Donát vajkai polgármester, hozzátéve: bízik abban, hogy a lakosság evakuálására nem kerül sor.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?