A buszbaleset nyolc sérültje válságos állapotban került kórházba

A buszbaleset nyolc sérültje válságos állapotban került kórházba

Tíz sérültet szállítottak a Pozsonyi Egyetemi Kórházba (UNB) hétfőn, a D2-es autópályán történt buszbaleset után. Nyolc sérült válságos állapotban van – közölte sajtótájékoztatóján Alexander Mayer, a kórház igazgatója. A többi sérültet a malackai, a nagyszombati és a szakolcai kórházban látták el. Pavol Mikulášek, az Országos Tűzoltó és Mentőszolgálat (HaZZ) elnöke megerősítette, hogy a busz magyarországi turistákat szállított.

„Nagyon aggasztó a sérülések mértéke. Súlyos, polytraumás esetekről van szó, több embert mesterségesen kell lélegeztetni, súlyos arcroncsolódásokkal, medence- és alsóvégtag-roncsolódásokkal hoztak pácienseket, akiknél azonnali orvosi beavatkozásra volt szükség” – jelentette ki Michal Palkovič egészségügyi miniszter. Hozzátette, a mentőszolgálat 10.33-kor kapta az első riasztást, tíz perc alatt ért a helyszínre az első egység, és már 11.17-kor elszállították az első sérültet az egyetemi kórházba.

Lenka Dunajová Družkovská államtitkár elmondta, a többi sérültet a malackai, a nagyszombati és a szakolcai kórházban látták el, az utasok többsége idős ember. „A szakolcai kórházban négyen vannak, csonttörésekkel, zúzódásokkal, agyrázkódással, egy nőt azonnal műteni kellett” – tette hozzá Martina Pavliková, a kórház szóvivője.

A Magyarországról Csehországba tartó autóbusz kamionnal ütközött. „Úgy tudjuk, Miskolcról utaztak Prágába” – mondta Mikulášek. Ivan Šimko belügyminiszter közlése szerint az autópályát lezárták, zajlik a helyszínelés.

12 mentőautó és három helikopter vett részt a mentésben, a helikopterek többször is visszatértek sérültekért – tájékoztatott Alena Krčová, a Mentőszolgálat Operatív Központjának szóvivője. A 60 utas közül egy a helyszínen életét vesztette. „További 13 személy szenvedett súlyos sérüléseket, emellett nyolc személy sérülései közepesen súlyosak. 38-an szenvedtek könnyű sérülést, vagy egyáltalán nem sérültek meg” – tette hozzá a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?