A boncolás igazolta: medvetámadás áldozata lett a hétfőn megtalált férfi

A boncolás igazolta, hogy medvetámadás áldozata lett az az 57 éves férfi, akinek a holttestét hétfőn (június 14.) találták meg a lúzsnai (Liptovská Lúžna) Banskô völgyben. A TASR hírügynökséget Gabriela Kremeňová, a zsolnai kerületi rendőrség szóvivője tájékoztatta kedden. Szlovákia újkori történetében ez az első eset, hogy medve okozta egy ember halálát. 

Albín Husarčík, a rózsahegyi járásbeli (okres Ružomberok) Lúzsna polgármestere elmondta: a férfi a völgyben sétált, ekkor történhetett a tragédia. Hozzátette: viszonylag látogatott külterületről van szó. Arról is beszélt, hogy a helyiek gyakran látnak medvéket a természetben, de medvetámadás eddig még nem történt, és a vadállatok a faluba se merészkedtek be.

Kremeňová elmondása szerint a rendőrséget hétfőn (június 14.) értesítették arról, hogy eltűnt egy 57 éves férfi, akinek a holttestét később a liptói település határában találták meg. Marína Debnárová, a Szlovák Erdők kommunikációs osztályának vezetője hozzátette: a halottkém a helyszínen megállapította, hogy az illető nem természetes halált halt. A fején, a nyakán és az oldalán harapásnyomok voltak, a holttest közelében pedig friss medvenyomokat találtak.   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?