A Berkenye és a Pozsony műsora

A táncosok készítették a szombaton Diószegen előadott műsor koreográfiáját.DiószegA hétvégén Diószegen mutatta be első közös műsorát – Egyikünk a másikért – a Berkenye Néptáncegyüttes és a Pozsony Táncegyüttes. A táncosok azért is táncolnak egymásért, mert néhányan mindkét csoportot erősítik.

A táncosok készítették a szombaton Diószegen előadott műsor koreográfiáját.

Diószeg

A hétvégén Diószegen mutatta be első közös műsorát – Egyikünk a másikért – a Berkenye Néptáncegyüttes és a Pozsony Táncegyüttes. A táncosok azért is táncolnak egymásért, mert néhányan mindkét csoportot erősítik. „Tudjuk, hogy kitűnő táncosok, de koreográfusként még csak most bontogatják a szárnyaikat. Kis ízelítőt kapunk Gálik Klaudia, Gálik Gábor, Botló Gergely és Botló Ákos koreográfiájából” – vázolta a programot Holop Zsóka, az est műsorvezetője. Először somogyi táncokat, majd kokavai, gömöri, kalotaszegi csárdást és legényest mutattak be a táncosok. Szásznagyvesszős, Felcsík és Moldva tájegységéből is láthatott táncokat a közönség. A táncosokat Szabó Mátyás és barátai zenekara kísérte.

„Fiaink az Ifjú Szivekben táncolnak. A Pozsony Táncegyüttes az Ifjú Szivek utánpótlása. A fiatalok és mi is jóban vagyunk, így jött az ötlet, hogy közös műsort alkossunk. A fellépéseket is jobban össze tudjuk hangolni. Ha az idő engedi, további közös műsor is lesz” – mondta Botló Ildikó, a Berkenye táncegyüttes művészeti vezetője.

A nemeskosúti Berkenye táncegyüttes 2002-ben alakult, azóta Botló Ildikó és Botló Péter az együttes művészeti vezetője. Számos díjat és elismerést begyűjtöttek már, kitűnő táncosokat neveltek fel. A Pozsony Táncegyüttes az Ifjú Szivek ifjúsági csoportjaként alakult 2006-ban, 2011-ben vette fel a Pozsony Táncegyüttes nevet. Önálló tánccsoportként, saját műsorral lép színpadra, a hivatásos társulat utánpótlása. Vezetője Gálik Klaudia és Gálik Gábor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?