657 pozitív esetet találtak négy nap alatt a Komáromi járásban

Komárom
Komárom |

A csütörtöktől vasárnapig zajló tömeges teszteléseken 45.240 személy esett át a vizsgálatokon, vagyis a tesztek 1,45%-a lett pozitív. A fertőzöttségi arány a népesebb települések között két faluban lépte át a 2 %-os határt.

Komáromban az önkormányzat közlése szerint 11.603 antigéntesztet végeztek el, amelyből 191 (1,65 %) bizonyult pozitívnak. A városban ma és kedden is folytatódik a tesztelés, amely során a nagyobb cégek alkalmazottai, az önkormányzati cégek dolgozói, a Városi Hivatal munkatársai és a pedagógusok kerülnek sorra.

A járás más városi közül Gútán a hétvége összmérlege szerint 4578 főből 57 (1,25 %) esetben igazolódott be a Covid-19 jelenléte. Ógyallán a két hétvégi napon 3283 tesztet végeztek el, amelyek közül 55 (1,68 %) pozitív esetet szűrtek ki. A fertőzöttségi arányt tekintve Naszvad „végzetta legjobb helyen, ugyanis a tesztelés négy napja folyamán 2339 személy között csupán 20 (0,86 %) fertőzöttet találtak.

Nagyobb falvak

Ami a 2-4 ezer lakossal rendelkező járásbeli községek összesített hétvégi eredményeit illeti, az egyes önkormányzatok közlései szerint Marcelházán 2036-ból 23 (1,12 %), Bátorkeszin 1689-ből 27 (1,6 %), Perbetén 1385-ből 28 (2,02 %), Nemesócsán 1329-ből 17 (1,28 %), Szentpéteren 1316-ból 9 (0,68%), Csallóközaranyoson 996-ból 27 (2,71 %), Ímelyen pedig 1091-ből 12 (1,09 %) teszt eredménye bizonyult pozitívnak.

Perbetén még a hétfői napon is zajlik tesztelés, ugyanis Zsitva Norbert polgármester lapunk számára adott tájékoztatása szerint így tudták kényelmesebben beosztani a lakosokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?