50–50 ezer eurót kap a két elhunyt tűzoltó családja a kormánytól

50–50 ezer eurót kap a két elhunyt tűzoltó családja a kormánytól

50–50 ezer eurót fizet a kormány a hétfőn elhunyt két tűzoltó családjának. A tragikus baleset a D1-es autópályán történt Felsőszerdahelynél (Horná Streda). A belügyminisztérium javaslatát a szerdai kormányülésen hagyták jóvá.

„Az összeg elszámolását és adóztatását a belügyminisztérium végzi el a vonatkozó előírásoknak megfelelően” – közölte a tárca.

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas) pontosította, hogy egy 27 és egy 35 éves tűzoltó vesztette életét. „Tudjuk, hogy az anyagi támogatás nem pótolhatja az elhunytakat és nem adja vissza az életüket, de az államnak kötelessége ilyen módon is köszönetet mondani az áldozatoknak, akik a másoknak való segítségnyújtás közben vesztették életüket” – jelentette ki a belügyminiszter. Hozzátette, hogy a baleset körülményeit még vizsgálják, és utalt rá, hogy a kamion sofőrje nem fordított kellő figyelmet a vezetésre, és megszegte az ezzel kapcsolatos előírásokat.

A hétfői balesetben két tűzoltó vesztette életét, egy kigyulladt személygépkocsi oltása közben elgázolta őket egy kamion.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?