40 éves a Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda

Az új kiadványok (Forrás: az alapiskola honlapja)
Csicsó |

Idén ünnepelte a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda 40 éves épületátadását, névfelvételének pedig 20 éves jubileumát. A megemlékező rendezvényen új oktatási segédanyagokat mutattak be, melyeket a helyi tanítók állították össze a gyerekek számára.

A rendezvényre az iskola új és régi diákjai is hivatalosak voltak. A program részeként kibővítették a Nagy Géza által készített Tanítók fáján, a tanítók emlékművén lévő nevek listáját, amit újra felavattak, azután megkoszorúzták Gáspár Sámuel mellszobrát, majd az alapiskolában részletesen bemutatták az új segédanyagokat.

Értékmegőrző helyi diákok

„Új szemléletet és lendületet adhat a csicsói alapiskolában helyi értékeken alapuló munkafüzete, olvasókönyve és kifestője. Fontos, hogy a diákok megismerkedjenek a helyi értékekkel, így biztosítva azok fennmaradását a jövő generációi számára”

– írják Csicsó közösség honlapján.

„Az oktatási segédeszközök kidolgozása még 2020-ban kezdődött. Csicsói alapiskola pedagógusai Molnár Gábor igazgató vezetésével és a Felvidéki Értéktár munkatársai, Rancsó Andrea elnök vezetésével dolgozták ki a minta értékű, kistérségi, újszerű oktatási segédeszközöket. Az óvodások a helyi értékeket kifestőn keresztül ismerhetik meg. A munkafüzet segédeszköz lesz a jövőben matematika, magyar, földrajz, biológia és egyéb tanórákon”

– teszik hozzá. A helyi tanárok füzetei nem csak színesebbé tették ezzel a diákok mindennapjait, hanem a közös munka folyamán értékápoló és hagyományőrző szemlélettel is gyarapíthatják őket. 

„Tudtam, hogy pedagógusaink lelkesen állnak majd hozzá, egyrészt, mert helyiek és fontosnak tartják a saját gyökereiket, és azért is, mert mindezt a szeretetet szeretnék a gyerekeknek is átadni”

– fejti ki Molnár Gábor, igazgató.

Az alkotó gárda (Forrás: Csicsó közösség honlapja)

A segédanyagok kidolgozása

Az ötletgazda Bödők Károly, csicsói lakos, aki anyagi források előteremtésével segítette a kiadványok megjelentetését. A tartalomhoz szükséges helytörténeti adatokat és részletes információkat Nagy Amália, csicsói történetgyűjtő bocsátotta a készítők rendelkezésére.

„Csak az élő, szájról szájra adódó értékek maradnak meg az utókornak és lesznek értékek a jövő generációjának is” – írják a weboldalon. Az iskola tanári kara 2020 őszén kezdte meg egy, a helyi értékek tanításán alapuló oktatási anyag kidolgozását. Megjelenését az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Bethlen Gábor Alapkezelő és a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.

„Turisztikai anyagokként is fel szerettük volna használni ezeket a füzeteket, hogy a feladatok megoldásán keresztül ne csak a lapok közt barangolhassunk, hanem fizikailag, »két keréken« is bejárhassuk a környékbeli tájakat, Csicsó helyi kincseit”

– teszi hozzá az igazgató.

A Csicsó értékei kiadványt Nagy Edit állította össze, ami bővebben taglalja Csicsó helytörténeti értékeit. A munkafüzetet harmadiktól kilencedik osztályig ajánlják. A legkisebbeknek pedig egy izgalmas foglalkoztató füzettel kedveskedtek, ami Mészáros Lajos tanító munkája. Mindhárom kiadvány grafikai munkálataiban Angyal Sándor és Mészáros Lajos működött közre.

A kiadványok bemutatása  (Forrás: Csicsó közösség honlapja)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?