27 év után felújítják a csucsomi utat

Csucsom |

Kassa megye július 31-én megkezdte a Rozsnyóról Csucsomra vezető út felújítását, melynek részleges javítására az elmúlt öt évben már 42 ezer eurót költött. Most 1,88 kilométeres szakaszt újítanak fel 467 ezer eurós hitelből, melyet az Európai Befektetési Banktól vett fel a megye – tájékoztatott Anna Činčárová megyei szóvivő.

Utoljára 27 éve újították fel a falu útját. A 2010-es és a 2014-es árvizek is nagyon megrongálták, közművesítést is végeztünk az út alatt, és az egyes szakaszok nem kaptak aszfaltburkolatot. Csak a legnagyobb lyukakat tömték be minden évben, nagyon sok autó megrongálódott már a kátyúk miatt

- mondta Alexander Szőllős  polgármester.

Rastislav Trnka megyeelnök közlése szerint csak a 2014-es árvíz 300 ezer eurós kárt okozott a csucsomi úton, amelynek most a falu határától a polgármesteri hivatalig vezető szakaszát újítják fel, az útpadkát és a vízelvezető árkokat is rendbe hozzák. A munka öt hónapig fog tartani, részleges útlezárások mellett. „Reméljük, hogy biztonságosabb lesz a közlekedés és fellendül a turizmus. Csucsomot Gömör csiszolatlan gyémántjának is nevezik, régi bányászfalu, tárnákkal, van itt egy ritka bányakocsi is, amelyet még bányaló vontatott, megmaradt a lármafa, amellyel a veszélyre figyelmeztettek a bányászok. Van miért idejönniük a turistáknak, és a felújítás után már nem fogják őket elriasztani a kátyús út” - tette hozzá Trnka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?