250 ezer eurós kár a galántai Volksbankban

Galánta |

<p>Kétszázötvenezer eurós kár keletkezett a Volksbank galántai fiókjában, amelyet ismeretlen tettesek dúltak fel tegnap hajnalban. Benzinnel locsolták le és felgyújtották a földszinti részt. A rablók a magánszéfeket célozták meg.</p>

A tűzoltókat a bankkal szemben lévő tömbház egyik lakója riasztotta hajnali négy óra öt perckor. Az asszony egy robbanásra ébredt, mire az ablakhoz ért, már lángokban állt a Fő utcai bankfiók földszintjének egy része. Tatiana Knapová, a tűzoltóság nagyszombati kerületi szóvivője közölte, a tüzet szándékos gyújtogatás okozta. Értesüléseink szerint a bank földszinti részét benzinnel locsolták le. Kiégtek a fa ablakkeretek, az állmennyezet és a berendezés, megsérült egy bankautomata és több magánszéfet is feltörtek. Jana Lukáčová, a Volksbank szóvivője elmondta, a rablás és a tűz miatt kétszázötven ezer eurós kár keletkezett. „Pénz nem tűnt el a bankból, a magánszéfekben tartott vagyontárgyakat lopták el. Ezek az értékek mind biztosítva voltak” – nyilatkozott a szóvivő, aki nem konkretizálta, hány ilyen széf volt a galántai bankban. „Azzal az ügyféllel, aki ilyen széfet igényel, szerződést kötünk, amely megszabja, mekkora értékeket és mit tárolhatnak a széfben. Készpénz nem helyezhető el a széfben. A széf tartalmát a bank alkalmazottai nem ellenőrzik, így nem lehet kizárni, hogy mégis volt készpénzt a széfben” – tette hozzá a Jana Lukáčová. A bankautomatából nem tűnt el pénz.
A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a földszinti helyiségből nem terjedt tovább a tűz. A bank biztonsági kameráit a tettesek ismeretlen anyaggal lefújták. „A rendőrség vizsgálja majd a biztonsági kamerák felvételeit, egyelőre nem tudni, mennyire viszik majd előre a nyomozást a felvételek” – nyilatkozott Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője. A rendőrség munkatársai szerint a tettesek aprólékosan felkészültek a rablásra.
Röviddel reggel hét óra után a bank előtt mindenütt üvegszilánkok, ablakmaradványok hevertek még a járdán és az úttesten is. A Fő utcát reggel kilencig lezárták. A bank szóvivőjétől megtudtuk, hogy már hétfőn megnyitják a galántai fiókot.

Juhos Melinda

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?