243 ezren repültek Kassáról az első félévben

Kassa |

<p>Évről évre nő azoknak a száma, akik a légi közlekedést részesítik előnyben az utazás más formáival szemben. A kassai repülőtér a tavalyi első félévhez képest az idei év első hat hónapjában 56 százalékkal több utast fogadott. Nyilván ezért is tervezik újabb parkolóhelyek kiépítését a repülőtér térségében.</p>

Mivel a repülőtérre tartó autóbuszjáratok gyérnek mondhatók, az utasok többsége autóval megy oda. Jelenleg 278 parkolóhely áll a rendelkezésükre, ám az év végére ennek több mint kétszeresével számolhatunk. A bécsi repülőtér tapasztalataiból kiindulva automatikus parkolási rendszert vezetnek be, és az új parkolóhely hosszú távon is igénybe vehető lesz. A meglévő parkolóhelyek rövidebb időre vehetők igénybe. Tavasszal megszűnt az a rendelkezés, mely szerint a parkolás első tíz perce ingyenes volt. A tapasztalatok szerint ugyanis többen visszaéltek ezzel a lehetőséggel, a kilencedik percben kihajtottak helyükről, majd visszatértek egy újabb „ingyentízpercre”. Az autótulajdonosok reakcióján nincs mit csodálkozni, ha számba vesszük, hogy a reptéri díjszabás csaknem kétszerese annak, amit a belváros őrzött parkolóhelyein kérnek. A közvélemény felhördülése ellenére a tízperces ingyenes parkolást az új terminál előtt nem vezetik be, csupán a régi terminál előtt marad érvényes.
A kijutási nehézségek és a borsos díjszabás ellenére is növekszik az utasok száma, az első félévben 143 ezren repültek Pozsonyba, Prágába, Bécsbe, Londonba, Dublinba és Manchesterbe. Az időszakos járatokat 21 ezren vették igénybe, itt természetesen főleg júniusban volt jelentős növekedés.
A tavalyi évhez képest 56 százalékkal nőtt az utasok száma. (Kozsár Zsuzsanna)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?