A szlovákiai férfi 56 ezer eurót csalt ki az államtól.
24 éven keresztül hazudott az államnak arról, hogy értelmi fogyatékos
A rendőrség egy bizarr esetet vizsgál, amelynek alapja, hogy egy férfi 1993-tól egészen 2017-ig rokkantsági nyugdíjat szedett. „Először akkor kérte a támogatást, amikor betöltötte 18. életévét, az értelmi fogyatékosságot, amelyet több orvos is megállapított nála, 24 éven keresztül tettette” – írták a rendőrök a közösségi oldalukon.
A férfi az évek során folyamatosan igazolásokat mutatott fel a biztosítónak az állapotáról. A rendőrség közölte, hogy az orvosoknál csak eljátszotta, hogy mentálisan sérült és nehezen kommunikál. 2017-ben azonban munka miatt kérvényezte a teljes munkaképesség helyreállítását, ekkor az újabb vizsgálatokon már egészségesnek nyilvánították.
Az államnak a biztosítón keresztül 56 ezer eurós kárt okozott. A pöstyéni gyanúsítottat 5-től 12 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.