2019 végén adják át a Budamér-Magyarbőd autópálya-szakaszt

Budamér |

<div>Érsek Árpád közlekedési miniszter a Kassát elkerülő D1-es autósztráda építését ellenőrizte. Mint mondta, az építkezés jó ütemben halad, a tervek szerint fejezik be.</div>

Érsek kijelentette, hogy a szakaszt 2019 decemberében adják át. „Fél év leforgása alatt sokat haladt a munka, minden a terv szerint zajlik” – nyilatkozta a miniszter. A D1-es autópálya kassai, 15,46 kilométer hosszú szakaszát 2016 decemberében kezdték építeni. A Nemzeti Autópályatársaság (NDS) európai uniós támogatásokból és állami költségvetésből közel 200 millió eurót invesztál az építkezésbe. A munkálatokat végző Skanska SK vállalat jelenleg az új szakaszhoz vezető bekötőutak, a hídpillérek és a kavicságyak építésén dolgozik, és közben zajlik az archeológiai feltárás. Az Eperjes és Budamér közti, D1-esre kapcsolódó Budamér–Magyarbőd szakasz tehermentesíti a I/68 és I/19-es utat. Érsek közölte, a következő lépés a D1-es most épülő szakaszának déli végére csatolandó Kassa–Saca és Felsőolcsvár közti R2-es gyorsforgalmi út kivitelezéséhez szükséges pénz előteremtése lesz. „Ha sikerül a pénzt megszerezni, már ez év végén elkezdhetjük keresni a kivitelezőt. Egyelőre arról folynak tárgyalások, hogy az építkezést állami költségvetésből vagy uniós támogatásokból fedezzük-e” – mondta Ján Ďurišin, a Nemzeti Autópálya-társaság ügyvezető igazgatója. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?