2013 óta nem látott havazásra kell számítani Pozsonyban

havazás

2013 óta nem látott havazásra kell számítani Pozsonyban csütörtökön (december 9.). A magisztrátus arra figyelmeztet, hogy a város összes rendelkezésre álló téli útkarbantartó berendezésének 24 órás bevetése mellett is nehéz lesz a helyzet a fővárosban csütörtökön. Az önkormányzat arra kéri a lakosokat, ha nem feltétlenül szükséges, ne induljanak el autóval.

„A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) másodfokú figyelmeztetést adott ki" - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Katarína Rajčanová, a főváros szóvivője.

Az önkormányzat arra figyelmeztet, hogy a hó miatt akadozhat a forgalom, késések és fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben. Az önkormányzat szerda este kezdi meg az utak megelőző szórását.

A forgalmas utakat és a dombos szakaszokat folyamatosan takarítani fogják, továbbá a forgalmas járdákat is, a tömegközlekedésben tartalék járműveket helyeznek forgalomba, és arra is felkészül a főváros, hogy szükség esetén el tudják vontatni a forgalmat akadályozó járműveket.

„A városi buszokra téli gumiabroncsokat szereltek fel. A diszpécserszolgálatok figyelik és koordinálják a helyzetet" - közölte a főváros.

A városrészek és a városi rendőrség is készül az intenzív havazásra. Több városrész polgármestere is felszólította a lakosokat, hogy autó helyett válasszák inkább a tömegközlekedést, illetve ha lehet, inkább maradjanak otthon.

A pozsonyi lakosok 7 és 19 óra között a +421 259 356 777-es telefonszámon és a [email protected] e-mail címen tehetnek bejelentést az utakon tapasztalt helyzetről.

Az SHMÚ másodfokú figyelmeztetése csütörtökre és péntekre (december 10.) érvényes Pozsonyban és környékén. Helyenként 15-25 centiméternyi hó hullhat. A meteorológusok hóátfúvások kialakulására figyelmeztetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?