Kizuhant lakása ablakából, agyi sérülést szenvedett a maffiagyilkosság egyik koronatanúja

Kizuhant lakása ablakából, agyi sérülést szenvedett a maffiagyilkosság egyik koronatanúja

Miroslav Sýkora egykori maffiavezér meggyilkolásának koronatanúja múlt hét pénteken zuhant le párkányi lakásának ablakából.

A Csucsóként ismert Tóth Róbert legutóbb tavaly került a rendőrség látókörébe, amikor egy alsógatyában próbált meg elmenekülni előlük úgy, hogy az autók tetején ugrált. Ezt megelőzően az ablakból mászott ki.

A Markíza birtokába került felvétel szerint az ablakból lógó férfit szomszédai múlt hét pénteken magyar nyelven próbálták meg rábeszélni arra, másszon vissza. Tóth eközben azt kiabálta, hogy „Kosťov lent van”. Néhai társa, Norbert Kosťov azonban nem lehetett jelen a helyszínen, jelenleg ugyanis egy magyar börtönben tölti szabadságvesztését. Kosťov korábban azt állította Tóthról, hogy feldarabolta Štefan Bednárt, egy strómant, testrészeit pedig bebetonozta. A holttestet azóta sem találták meg, az ügyben a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomoz. 

A kizuhant férfi eszméletlen állapotba került, bordái eltörtek. Ezt követően mentővel kórházba szállították, a Markíza információi szerint szervezetében kokaint találtak. 

Bár Tóth egészségügyi állapota kritikus, nincs életveszélyben. A zuhanás következtében agyi sérülést szenvedett, gépek tartják életben, sérüléseiből vélhetően már soha nem fog felépülni. 

A rendőrség kizárta annak lehetőségét, hogy a férfinek valaki „segíthetett” kiesni az ablakból, lakása ajtaja ugyanis két zárral is be volt zárva bentről, a kulcs pedig az ajtóban volt.

(tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?