Régió

16 éve volt utoljára fehér karácsony az egész országban, a Csallóköz és a Mátyusföld most is kimarad belőle

Pozsony | A hegyekben és Kelet-Szlovákiában fehér lesz a karácsony, de délnyugaton csak 30 százalék esély van erre.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. december 16. 12:14

hó
MTI-felvétel

December 21-től melegebb, óceáni levegő érkezik a térségünkbe, ez azt jelenti, hogy Délnyugat-Szlovákia alacsonyan fekvő területein karácsonyig mindenütt elolvad a hó, vagy legfeljebb foltokban marad meg. Ez is attól függ, hogy a következő pár napban mennyi hó hull még, és milyen gyorsan olvad el - mondta Pavel Matejovič klimatológus.

Az ünnepek alatt fagypont feletti nappali értékek várhatók, esővel, a hajnali fagyok miatt pedig csúszósak lesznek az utak.

„Az utolsó igazi fehér karácsony 2002-ben volt az egész ország területén, akkor délen is mindenütt legalább 10 centiméteres hótakaró volt” - tette hozzá  Matejovič. (TASR)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
f

Ebben az esetben a fizetése többszörösét is megkaphatja!

fico uhrík

Fico köszönetet mondott annak az Uhríknak, akit korábban fasisztának nevezett

A bőrön keresztül juttathatók be gyógyszerek a szervezetbe

Nem téríti meg az állam a rákbetegek életét megmentő gyógyszert

megerőszakolás

BORZALOM: Betört egy családi házba, majd brutálisan megerőszakolta a bent alvó 18 éves lányt

bérlakás

Tizenhat új bérlakás készül Komárom központjában

policia

Gázrobbanás történt Vereknyén

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.