130 éves a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar

Felléptek a bősi Kék Duna Vegyeskar 50 éves jubileumi rendezvényén is (A szerző felvétele)
Nagymegyer |

A nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar számos fellépésnek tett eleget tavaly is. Az általuk júniusban megrendezett Kórusok Találkozóját még nem a jubileum jegyében tartották, a Covid-járvány miatt ugyanis jócskán korlátozva lettek a fellépési lehetőségeik.

1992-ben ünnepelte a kórus a 100. éves fennállását. Ugyanabban az évben, amikor Bartók Béla emlékére köztéri szobrot állítottak a városban. A 130. évfordulóra külön ünnepséget még nem tartottak, ugyanis a járvány komolyan megnyirbálta a fellépési és próbalehetőségeiket. Az tavalyi év éppen csak arra szolgált, hogy új lendületet vegyenek a folytatáshoz. Így is több hazai és külföldi meghívásnak tettek eleget.

„Egy kórus számára két fő idény van. Egyik az advent, a karácsony előtti időszak, a másik az április, május és június. Ekkor rendezik meg általában a versenyeket, koncerteket, illetve találkozókat, amiket többnyire minden évben ugyanakkor tartanak”

– mondta el Orsovics Yvette, a Bárdos Lajos Vegyeskar karnagya.

„Elmaradt a 130 éves megemlékezésünk, mert sajnos még tavaly év elején is komolyabban érintett minket a Covid. Igazából nem is tudatosítottunk magunkban az évfordulót. Többen tartottak jubileumi rendezvényeket körülöttünk és minket is meghívtak, ekkor tudatosult bennünk, hogy már nem is 120-nál, hanem 130-nál tartunk. Aztán már nem szerettük volna elkapkodni az ünneplés szervezését. Már kitűztük a dátumot, 2023. május 13-án, szombaton tartjuk majd”

– tette hozzá.

Az advent számukra mindig az egyik legforgalmasabb időszak (Fotó: Soóky Marián polgármester közösségi oldala)

A Covid-járvány ideje alatt sem hagyták abba a közös munkát, továbbra is keményen dolgoztak, a szólampróbákat például külön-külön tartották a létszámkorlátozások miatt.

„Emlékszem, több alkalommal is útra készen álltunk a bősiekhez, illetve a csornaiakhoz, amikor jött a hír, hogy újra lezárások lesznek. Mi pedig maradhattunk otthon. Azt sem lehet mondani, hogy az a munka kárba veszett, de akkor is nagyon sajnáltuk, hogy nem tudtunk fellépni. Májusban már jobban megnyíltak a lehetőségek számunkra is és bíztunk benne, hogy advent időszakában már több helyre mehetünk. Ezeknek a felkéréseknek eleget is tettünk. Öröm számunkra, hogy a nehézségek ellenére mégis többen lettünk, két, három fővel gyarapodtunk. Az összlétszámunk jelenleg 20-22 fő, akik közt 4 férfi énekesünk van”

– mondta a karnagy.

A májusi nagyszabású jubileumi ünnepségre a baráti kórusok is mind hivatalosak lesznek.

„Szeretnénk a hozzánk közeli szervezeteket is meghívni, mint például a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Zenebaratok Társasága vagy a Bárdos Lajos Társaság”

– mondta Orsovics Yvette. A rendezvény konkrét szervezéséhez januárban fognak neki. Fontos, hogy a műsor protokolláris részét megfelelő keretbe foglalják, nem engedhetik meg magunknak, hogy túl hosszúra, akár 3 órásra nyúljon. A nagymegyeri énekkari mozgalommal egyidős a Bárdos Lajos Vegyeskar, melyek története az idővel teljességgel összefonódott.

A mozgalom végigkísérte a kórus múltját és jelenét, ami lényegében egy és ugyanaz. Igaz, hogy a résztvevők, a kórus énekesei, a karnagyok változtak az idő során, de ez a kettő ténylegesen is összefonódott.

– mondta a karnagy.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?