Selye János Egyetem, egy modern egyetem Európában

Selye János

A Selye János Egyetem regionális egyetemként, elsősorban a szlovákiai magyar nemzeti közösség tagjai számára kínál anyanyelvű felsőfokú oktatást. Az egyszerűsített felvételi eljárással és a tandíjmentes képzésekkel egyaránt ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy minden szlovákiai magyarnak lehetősége legyen szülőföldjén magyarul tanulni az óvodától az egyetemig. Az egyetem megalapítása nemcsak Szlovákia felsőoktatásának egyedülálló és történelmi pillanata, hanem az Európai Unió történetének is.

Válaszd a 15 éves Selye János Egyetemet!

  • A 2020/2021-es akadémiai évben tizennyolc alapszintű, tizenhárom mesterszintű, egy összevont (ötéves) mesterszintű és négy doktoranduszi tanulmányi programot nyújt.
  • Nemcsak az oktatás, de az ügyintézés is magyarul zajlik.
  • 2019/20-as tanévre az eddigi adatok szerint 1831 fő iratkozott be a Selye János Egyetemre, mely szerint a hallgatói létszám ismét emelkedett. A Selye János Egyetem a tizenöt éves fennállása alatt összesen 8194 diplomát adott át a tanulmányait sikeresen befejező hallgatóinak.
  • Kétnyelvű diplomát adunk ki, ahol a szlovák nyelvű oklevél mellé igényelheted az angol vagy a magyar (egyedül a mi intézményünkben Szlovákiában!) nyelvű változatot. Ezzel is igyekszünk hozzájárulni a nálunk szerzett diploma külföldön történő egyszerűbb elismertetéséhez és hitelesítéséhez.
  • Természetesen az idegen nyelv oktatását mi is kiemelten támogatjuk és lehetővé tesszük. A nyelvi tantárgyakat osztott csoportokban oktatjuk.
  • A Selye János Egyetem 107 nemzetközi szerződéssel bír az Erasmus+ program keretein belül. Ezek a szerződések 60 külföldi felsőoktatási intézménnyel köttettek. A legtöbb nemzetközi együttműködést a szomszédos országokkal bonyolítjuk, ezek közül is kiemelkednek Magyarország és Csehország egyetemei és főiskolái.
  • A Makovecz ösztöndíjprogram a magyar nyelven oktató, magyarországi, romániai, szerbiai és ukrajnai felsőfokú oktatási intézmények közti hallgatói mobilitást segíti. A Selye János Egyetem jelenleg 13 ilyen típusú szerződéssel rendelkezik.
  • CEEPUS - program a közös tudományos téma köré hálózatba szerveződött közép-európai egyetemek együttesen végzett szakmai munkáját támogatja.
  • Az évfolyam legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatóinak egy részét tanulmányi ösztöndíj illeti. A természettudományi szakokat hallgatók ötven százalékának szakösztöndíj jár (a szükséges feltételek teljesítése mellett). A hátrányos helyzetű hallgatók számára szociális ösztöndíjat biztosítunk. A különféle versenyeken jó eredményeket elért hallgatóknak motivációs ösztöndíjat ítélhetünk meg.

Gyakorlati tudást nyújtunk!

Ezt szolgálja a Tanárképző Kar gyakorlóiskolai hálózata, a Gazdaságtudományi Kar szakmai gyakorlat programja és a Református Teológiai Kar partnerintézményi hálózata. Az ország valamennyi magyarlakta régiójában van gyakorlóiskolánk, ennek köszönhetően hallgatóink pedagógiai gyakorlatukat szülőföldjükhöz közel végezhetik.

A Gazdaságtudományi Kar hosszú távon kíván együttműködni a régió vállalataival, intézményeivel, bevonva képviselőiket szakmai előadások, szemináriumok megtartásába, vagy szakdolgozatok, TDK- munkák vezetésébe. Célunk, hogy növeljük hallgatóink versenyképességét a munkaerőpiacon.

A Református Teológiai Kar a mindennapi életben való helytállásra nevel szociális, önkormányzati és egyházi partnerintézményekben folytatott gyakorlati tapasztalatszerzéssel.

Nemzetközileg elismert tudományos munkát folytatunk!

A Selye János Egyetem Nemzetközi Tudományos Konferenciája több mint 100 előadót vonz évente. A Tudomány és Technika Hete azokat hívja a tudomány világába, akik közérthetően szeretnének informálódni a legfrissebb történésekről. Az Üzleti Terv Verseny a középiskolásoknak ad hitet a további kreatív munkához gyakorlott vállalkozók védnöksége alatt. A volt PhD-hallgatók konferenciája a már végzett, egykori doktoranduszok tudományos tevékenységébe ad betekintést. A Tudományos Diákköri Konferencia pedig kutatásra ösztönzi és versenyezteti a tudományos munkát végző hallgatókat.

Szinte minden szlovákiai magyar középiskolában jelen vagyunk! A SJE Karrier-tanácsadó Központjának munkatársai több mint 40 felvidéki, és több mint 30 magyarországi középiskolában mutatják be az egyetem tanulmányi kínálatát.

Mivel várjuk még a nálunk tanulókat?

  • Felújított épületekkel – multimédiás szaktantermekkel és laboratóriumokkal;
  • Egyetemi könyvtárral – minden szükséges és hasznos jegyzettel, szakirodalommal;
  • Modern egyetemi sportközponttal – valamint úszó- és sítanfolyammal, turisztikai táborral és kerékpártúrával;
  • Egyedülálló nanotechnológiai és szupramolekuláris laboratóriummal és intelligens robotikai központtal.
  •  Az elsősöket gólyatáborral, a teljes egyetemi hallgatóságot ősszel egyetemi bállal és Kari Napokkal, tavasszal Komáromi Egyetemi Napokkal várjuk. Emellett tanár-diák estek és kéthetente rendszeresen dübörgő egyetemi bulik biztosítják a szórakozás lehetőségét.
  • Komfortos kollégiummal, ahol két-háromágyas szobákat ajánljuk leendő hallgatóink figyelmébe. Szinte minden jelentkezőt módunkban áll elhelyezni!

Nyílt nap

Ha Valentin-nap, akkor idén is nyílt nap!

1 egyetem, 3 kar egy helyen! Gyere el Te is!

2020. február 14., SJE Konferencia-központ

Mely képzésekre várjuk idén a jelentkezéseket?

A Gazdaságtudományi Kar az alapszintű képzésben az alkalmazott informatika, a vállalati gazdaságtan és menedzsment, kereskedelem és marketing, illetve a vidékfejlesztés tanulmányi programokat kínálja a jelentkezőknek. Az alkalmazott informatika napjaink legdinamikusabban fejlődő tudományos-technikai ágazatának rejtelmeibe nyújt betekintést és a végzettek számára jó munkaerőpiaci lehetőségeket biztosít. A vállalati gazdaságtan és menedzsment a vállalkozások és a közigazgatás működésének ismereteit osztja meg a hallgatókkal, hogy a gyakorlatban vállalkozóként, vállalatirányítási szakemberként kamatoztassák tehetségüket. A vidékfejlesztés tanulmányi program a gödöllői Szent István Egyetemmel közösen valósul meg, ezáltal mindkét intézmény diplomáját megkapják a végzett régiófejlesztési szakemberek.  A Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen indított kereskedelem és marketing tanulmányi programmal a Selye János Egyetem nem titkolt célja, hogy nemzetközi szintű, a szlovák és a magyar nyelv mellett legalább egy világnyelvet beszélő közgazdász utánpótlást neveljen Szlovákiában.

A Tanárképző Kar szabadon választható szakpárosításaival továbbra is nyitva áll azok előtt, akik szeretnének hozzájárulni nemzeti öntudatunk megőrzéséhez és ennek szellemében oktatni a jövő nemzedékét! A kémia, biológia, matematika, informatika szakjainkkal, valamint az angol, magyar, német, szlovák, hitoktatás és történelem tanári szakos képzésekkel együtt összesen tíz program tetszőleges párosítását kínáljuk. Önálló képzésként az óvodai és elemi pedagógiát, valamint a pedagógia és köznevelés szakot ajánljuk.

A Református Teológiai Karra jelentkezők a missziológia, diakónia és szociális gondoskodás (szociális gondozó), és a református teológia összevont képzése közül választhatnak. Előbbi program kiválóan alkalmas, ha valaki hátrányos helyzetűekkel szeretne foglalkozni. Utóbbi képzés végzett hallgatói pedig lelkészként és teológusként egyaránt működhetnek. Sőt, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a végzett lelkészek számára országszerte szabad munkahelyeket is biztosít.

Bővebb információk az egyes karok weboldalain, illetve a tanulmányi osztályokon kérhetők.

Gazdaságtudományi Kar: ujs.sk/gtk

+421-(0)35-3260-631, [email protected]

Tanárképző Kar: ujs.sk/tkk

+421-(0)35-3260-804, [email protected]

Református Teológiai Kar: ujs.sk/rtk

+421-(0)35-3260-633,[email protected]

A jelentkezési határidő: 2020. március 31-ig.

Selye János Egyetem - Jól jársz, ha ide jársz! Európai diplomát itthon!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?