Hova tűntek gyerekkorunk ízei?

mikoczi

"Kiskorom óta nem ettem ilyet. Pont olyan, ahogy a nagymamát készítette." Ahogy telnek az évek, a fenti mondatok egyre nagyobb erővel képesek hatni az emberre. Akárcsak egy fotó vagy egy dallam, az ízek is képesek olyan emlékeket felidézni bennünk, amelyekről azt gondoltuk már rég elfelejtettük.

Hova tűntek a régi ízek?

Ezt is mind gyakrabban halljuk. A legtöbben legyintenek, hogy "ugyan, ez csak nosztalgia és nem változott az ételek íze". Ez nem fedi teljes mértékben az igazságot. Igaz, szeretünk nosztalgiázni és azt mondogatni, hogy régen minden jobb volt. Ám ismerjük be, az ételek íze valóban változott a gyermekkorunkhoz képest. Ez tény.

Mi változott?

Feltehetjük magunknak a kérdést, amelyet több oldalról is megközelíthetünk. Most maradjunk a húsoknál és a húsételeknél.

Az első és legkézenfekvőbb ok a húsok beszerzésének helye. 20-30 évvel ezelőtt a fogyasztók nagy része vidékről, közvetlen a gazdáktól szerezte be a húst. Ha valaki falun lakott, akkor meg teljesen természetes volt, hogy minden háznál tartottak állatok, sertést, baromfikat, juhokat.

Én még emlékszem, amikor a nagymamám vasárnap hajnalban a szárnyasokkal "kergetőzött" az udvaron. Igazi élet-halál harcot vívtak. Mindig a mama volt a gyorsabb, így vasárnap délben már a forró, gyöngyöző tyúkhúslevest ettünk.

Mára viszont ez a szokás nagymértékben visszaesett. A falukon egyre ritkább, hogy az emberek állatokat nevelnek a házaknál. A leggyakoribb ok, amit hallunk, hogy nem éri meg állatot nevelni. "Minek tartsak sertést, mikor olcsóbb egy szupermarketben megvenni a húst?"

Nehéz ezekkel az állításokkal vitatkozni. Igaz, hogy olcsóbb és egyszerűbb így beszerezni a húst, viszont az íze már nem lesz ugyanolyan. Helyette inkább vásároljuk a mirelit húsokat, mert gyorsabb és kényelmesebb. Talán sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az állat étrendje nagyban befolyásolja a hús, és ezáltal az ételek ízét. Ez különösen igaz a külföldről, ismeretlen forrásokból behozott húsokra. Nem tudhatjuk mivel etették az állatot, milyen táplálék-kiegészítőket kapott. Ez már nem olyan, mint a tyúkudvarban elszórni a magokat a csirkéknek, berakni a frissen kaszált a herét a tapsifüleseknek, vagy hajnalban megetetni a sertéseket. A világ változik.

Mindezek mellett megváltozott az ételek elkészítésének a módja is. Tegyük fel, hogy megbízható helyről vásároltuk a húst. Az ebből készült étel ugyan nagyon finom, de valahogy mégsem olyan, mint régen.

Az elkészítési módokban beállt változást a húsételek mellett szinte mindenhol megfigyelhetjük. A rengeteg új fűszer és alapanyag mind-mind befolyással van a végeredményre.

Az élet része a változás, a fejlődés, úgy az ételek, ízek területén, mint mondjuk tudományos-technikai téren. Mi viszont szeretnénk, ha a régi hagyományok nem vesznének el és megőriznénk az utókornak. Ez a szellemiség a vállalkozásunkat is jellemzi, üzleteinkben csakis ellenőrzött forrásból származó húsokat értékesítünk. Olyanokat, amelyeket mi magunk is fogyasztunk. Ahhoz, hogy megőrizzük gyerekkorunk ízvilágának egy részét a legfontosabb az ételekhez felhasznált kiváló minőségű alapanyag.

Kedvet kaptál egy finom családi ebédhez vagy vacsorához? A minőségi alapanyagot nálunk megtalálod, igény szerint akár az ajtó küszöbéig szállítjuk!

További hasznos tippekért, receptekért és friss, háztáji alapanyagokért látogasd meg a Facebook oldalunkat és a honlapunkat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?