WHO-főigazgató: Alaposabb tanulmányozást érdemel minden, a vírus eredetével kapcsolatos elmélet

koronavírus

A Covid-19-járvány eredetével foglalkozó jelentésben szereplő elméletek elmélyültebb tanulmányozást igényelnek - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

"Minden elmélet megfontolás alatt van és mindaz, amit eddig láttam, további, teljeskörű tanulmányozást érdemel" - mondta hétfői genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

A főigazgató közölte, hogy a jelentést - amely négy elméletet tartalmaz, de előnyben részesíti azt a hipotézist, hogy a SARS-CoV-2 nevű vírus köztes állaton keresztül került denevérről az emberre, azzal a feltételezéssel szemben, hogy a vírus egy laboratóriumból került ki - végleges formájában kedden hozzák nyilvánosságra.

A sajtótájékoztatón részt vett Gerd Müller német gazdasági együttműködési és fejlesztési miniszter is, aki üdvözölte, hogy Kína együttműködött a WHO által januárban és februárban Vuhanban lefolytatott vizsgálatban.

A kiszivárogtatott jelentésben szereplő feltételezések nem különböznek attól, amit Peter Ben Embarek, a közép-kínai városban folytatott vizsgálattal megbízott, független szakértőkből álló WHO-küldöttség vezetője mondott február 9-i vuhani sajtótájékoztatóján.

A küldöttségnek amerikai, japán, orosz, brit, holland, dán, ausztrál, vietnami, német és katari tudósok voltak a tagjai, és nem csak a WHO-t, de az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetét (FAO) és az Állategészségügyi Világszervezetet (OIE) is képviselték.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?