Wadowicétől a Vatikánig, a focitól a pápaságig

Karol Wojtyla 1920. május 18-án született a krakkói vajdaság Waowice nevű kisvárosában egy vasutas fiaként. Édesanyját kilencéves korában vesztette el, 12 éves volt, amikor orvos bátyja egy kórházban kapott fertőzés következtében elhunyt, apja Lengyelország német megszállása alatt halt meg.

1938-ban végezte el a gimnáziumot, majd Krakkóba költözött, ahol a Jagello Egyetemen lengyel nyelvet és irodalmat, valamint filozófiát tanult. Lengyelország 1939-es lerohanása után a németek bezárták az egyetemet, kénytelen volt félbeszakítani tanulmányait. Előbb egy kőfejtőben, majd a krakkói szódagyárban dolgozott fizikai munkásként. A labdarúgásnak is hódolt, kapus volt. Egyszer munkába menet elütötte egy villamos és életveszélyes állapotban került kórházba, felgyógyulása után az orvosok eltiltották a nehéz fizikai munkától. 1941-ben színházat szervezett, amelyben szerepelt, rendezett, darabokat írt. 1942-ben fordult végleg a papi hivatás felé, jelentkezett Sapieha krakkói érsek szemináriumába, amely a német megszállás miatt illegálisan működött. Az érsek felfigyelt tanulmányi eredményeire, s elhatározta, Rómába küldi. 1946. november 1-jén pappá szentelte, s Wojtyla néhány nap múlva elutazott Rómába, ahol 1948-ig az Angelicumon, a domonkos rendiek által fenntartott pápai egyetemen tanult.

Hazatérése után Krakkóban teológiából doktorált. Ezután Niegowic faluba került segédlelkésznek, majd 1949-ben az érsek kinevezte a krakkói Szent Flórián templom káplánjává. Lelkipásztorként új módszerekkel igyekezett egyházi közösségét megszervezni, maga köré gyűjtötte a fiatalokat és kirándulásokra, gyalogtúrákra vitte őket, evezőstúrákat, síelést szervezett számukra. 1951-ben főhivatású tudományos kutatómunkába kezdett, a Jagello Egyetemen elvégezte a teológiai kar etika szakát és kandidátusi fokozatot szerzett. 1953-tól a krakkói papi szemináriumban, majd a Jagello Egyetem teológia karán, 1954-től pedig a lublini Katolikus Egyetem etika szakán tanított. 1958. július 4-én XII. Pius pápa címzetes püspökké nevezte ki, szeptember 28-án szentelték fel a Wawelben lévő érseki főszékesegyházban. 1962 októbere és 1965 decembere között aktívan részt vett a II. vatikáni zsinat ülésszakain. 1964. január 18-án VI. Pál pápa Krakkó érsekévé és metropolitájává nevezte ki, tisztségébe március 18-án iktatták be. A vatikáni zsinaton bebizonyította, tisztában van az új egyházképpel, amely szerint a tekintélyelv helyébe a szolgálat, a kioktatás helyébe az igehirdetés lépett.

1967. július 25-én a bíborosokkal tartott titkos konzisztóriumon VI. Pál pápa bíborossá nevezte ki, másnap felszentelték a Sixtus-kápolnában – Wojtyla ezzel belépett a pápaválasztó és pápává választható kardinálisok sorába. A krakkói főegyházmegye bíboros érsekeként a lengyel püspöki konferencia elnökhelyettese lett, ő vezette a püspöki kar kulturális és tudományos bizottságát, majd 1978-ban a viszonylag ismeretlen Wojtylát pápává választották.

II. János Pál „az emberiség morális lelkiismereteként” gyakran hallatta szavát a minden embert érintő nemzetközi kérdésekben. A pápa sohasem tagadta meg gyökereit: lengyel hazája iránti szeretetét, a népi hagyományokban gyökerező Mária-tiszteletet, a munkásként szerzett tapasztalatokat, a lengyel zsidók deportálásának elítélését és a kommunizmus elleni harcot.

Több mint húsz alkalommal kíséreltek meg ellene merényletet, a legsúlyosabbat, 1981. május 13-án a római Szent Péter téren. A török Ali Agca közelről lőtt rá, csak a csodával határos módon élte túl. 1995-ben csípőoperációt hajtottak végre rajta, 1992-ben jóindulatú daganatot távolítottak el vastagbeléből, két évvel később combnyakcsonttörést szenvedett. 1996-ban vakbélműtéten is átesett, Parkinson-kórban szenved, de megrendült egészségi állapota miatt sem adta fel terveit.

A pápa nagy álma a keresztény egység megteremtése, bár a cél még távol van. II. János Pál híve a vallások közötti párbeszédnek, gesztusokat tett a zsidóság iránt is, a Szentszék 1994 júniusában vette fel a teljes körű diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. A pápa bocsánatot kért a katolikus egyház múltbéli bűneiért. A katolikus egyház feje fellépett a kommunista rendszerek ellen és törekszik az Észak–Dél ellentét feloldására is, szót emel az emberi jogokért.

Karol Wojtyla irodalmárként is ismert: 1950 és 1966 között a krakkói Tygodnik Powszechny és a Znak hasábjain publikált, verseinek és drámáinak gyűjteményét már pápa korában jelentették meg. A lengyelen kívül kitűnően beszél franciául, angolul, spanyolul, németül, olaszul, beszél más nyelveket is, és a hívőket rendszerint anyanyelvükön köszönti – így magyarul is. Beszédeit maga írja, és a „pápai többes szám” (MI) helyett az egyes szám első személyt (ÉN) használja.