Vihar előtti csend(élet) Sarm-es-Sejkben

A Vörös-tenger egyáltalán nem vörös, hanem azúrkék, a tengerpart szállodáit pálmafák zöldjébe ágyaztákA szerző felvételeSarm-es-Sejk repülőterén ötpercenként szállnak le, vagy indulnak a gépek. Vadonatúj üvegfalú termináljában nyüzsögnek az utasok. Évente több millió turista látogat ide. Az érkezők arca sápadt, ideges és fáradt. A távozóké napbarnított, vidám és egészséges. Tengernyi élményt visznek haza.

A klimatizált busz húsz perc alatt beröpít a Neama Bay tengerparti fürdővárosba, többcsillagos szállodánk bejárata előtt áll meg. A Vörös-tenger egyáltalán nem vörös, hanem azúrkék a színe. Nevét a part menti vörös színű homoksivatagról kapta.

– Nem történhet valami baj? – kérdezte a feleségem.

– Szó sincs róla. Egyiptomot a legbiztonságosabb helynek tartják – válaszoltam.

De hol van ma teljes biztonság?

Mielőtt belépünk a szállóba, át kell mennünk a fémérzékelő kapun, mint a repülőtereken szokás. A tengerparthoz sem engednek akárkit, az embernek belépőcédulát (névvel, szobaszámmal) kell kérnie a szálló portáján, amely igazolja a strand kapujánál – ahol őrök állnak –, hogy a vendég melyik szállóban lakik. A soknemzetiségű vendégek tízezreire a tengerparton őrök vigyáznak. A gyanús személyre azonnal lecsapnak. Jobbik esetben kitessékelik, de jaj annak, akinél valami gond akad. A napbarnított arcú arab őrszemek mindenkit angolul, helló!-val üdvözölnek, amire ugyanúgy illik válaszolni. Itt csak arabul vagy angolul boldogul az ember, németül senki sem beszél. Annál többen oroszul. Őket megértik az arabok is.

Mellettem a strand napozó nyugágyán egy orosz család beszélget. Az anya serdülő lánykájával a lubickolni fut a tengerbe. Szóba elegyedek a férfival. Azt mondja, a közeli városból jöttek, amely nyolcszáz kilométerre van innen. Megtudom, hogy ott gyártják a kalasnyikov géisztolyt. Szidja Gorbacsovot, mint a bokrot, mert az a „szemét alak szétverte a Szovjetuniót”. Minden rosszabb, mint volt, nagy a drágaság, nagy a korrupció... Homályos ellentmondást vélek felfedezni szavaiban, azért megkérdeztem: találkozhattunk volna-e itt mi ketten, ha nincs Gorbacsov? Erre nem tudott mit válaszolni.

Hűlt helyén az égő csipkebokornak

Feleségemmel felszálltunk az üvegfenekű hajóra, hogy megnézzük a tenger világát, a szivárvány színeiben pompázó korallzátonyokat, a tömegével nyüzsgő ezüstösen csillogó szebbnél szebb halakat, a rubin gyöngyházkagylókat, a színarany homárt és lila medúzákat. Mintha ékszerüzletben lennénk.

Déltájban a hőmérő felkúszik 40°C fölé árnyékban, s miközben azon tűnődik, kússzon-e feljebb, a tenger is felmelegszik legalább 27 fokosra. Az élet délután négy óra tájban indul újra, amikor benépesül a tengerpart, és a hullámok hófehér csipkét terítenek az aranyszínű sima homokra. Az öbölben kilométereken át sorakoznak a színes napernyők, a pálmafák zöldjéből elővillannak a szállodák hófehér falai. Mögöttük a vörösen izzó sivatagból kiemelkednek az opálszínű párában vibráló Sínai-hegyek. El kell zarándokolni e karnyújtásnyira lévő bibliai tájra, ahol a Szent Katalin kolostornál sokan lelki szemeikkel látni vélik az égő csipkebokrot és a szakállas Mózest, amint lejön kőtábláival a róla elnevezett hegyről. Mások egész éjszakai gyaloglással felmennek a hegyre, hogy láthassák az egyedülállóan szép napfelkeltét.

Sarm-es-Sejkben az élet naplemente után kezdődik

A szálloda teraszán gyertyafénynél megvacsorázunk. Néhány szállóban a kert pálmafái alatt a virágok közt terítenek a vendégeknek. A svédasztalok választékát képtelenség felsorolni. A szakácsok bármennyire is igyekeznek európai ízű ételekkel kedveskedni a vendégeknek, minden ételben érzem az arab konyha fűszereit. A húsételek közül a birkapecsenye dominál, amely inkább a borjúhúsra emlékeztet. Nem hiányozhat a hal- és egyéb tengeri különlegességek, sütve, rántva, főve, olykor nyersen is, mint az osztrigák. A tészták, sütemények, gyümölcsök és fagylaltok sokaságától roskadoznak az asztalok. Vacsora után csak a sör nem kellemes: enyhén szólva pocsék és méregdrága. A fröccsöt nem ismerik az arabok, így hát marad az ásványvíz. Vacsora után korai még a lefekvés. Meg kell nézni, milyen Sarm-es-Sejk éjszakai élete. A sok látnivaló közül az óváros bazárnegyede a legvonzóbb. Szállodánk tizenöt kilométerre esik az óváros központjától. Busz nem közlekedik, így hát a taxit, vagy a privát mikrobuszt választhatjuk. Ezek úgy rajzanak az úton, mint a legyek. Megálló nincs, karlendítésre bárhol megállnak, az utas kívánsága szerint bárhol kiszállhat. Egy-két dollárért bevisznek a városközpontba. Vigyünk magunkkal egydolláros bankjegyeket, mert ha nagyobb bankóval fizetünk elfelejtik a visszajárót. Sok helyen – a pénzváltók kivételével – az eurót egy kalap alá veszik a dollárral.

Az óváros bazárnegyede

talán az Ezeregyéjszaka meséjébe illő perzsa várhoz hasonlítható, ahol a kirakatokban mázsaszám csillognak az arany ékszerek, máshol az emléktárgyak, vízipipák, bőrdíszműáruk, valódi perzsaszőnyegek, papiruszra festett aranyozott képek, azúrkék kerámiák, és ki tudná felsorolni, még mi minden. Késő éjszakáig gyönyörködhetünk a sok látnivalóban. Alkudni mindenütt kötelező. Aki nem alkuszik, az nem vevő. Az egyik üzletben meglepődve láttam, hogy a tulajdonos leborulva térdel imaszőnyegen és imádkozik. Ilyenkor nem érdeklik a vevők, nem is illik zavarni őt.

Közel-keleti Las Vegas

Sarm-es-Sejk újvárosi központját Las Vegasnak nevezik. Joggal. Elkápráztatnak a csillogó-villogó üzletek, luxusszállók, játékkaszinók és a hihetetlenül gazdag választékú nagyáruházak sokasága. A mi áruházaink ezekhez képest enyhén szólva szegényesek. A főtér legnagyobb látványossága egy Klub-vendéglő futballpálya nagyságú óriásreklámja, melyen Marx, Engels és Lenin portréja látható, sarlóval, kalapáccsal. Alatta a Kreml tornya vörös csillaggal s a következő angol felirattal: „Visszavárunk, Szovjetunió”. Az angolok ezen jót mulatnak. Az arabokban él a régi nosztalgia, amikor a szuezi válság idején a Szovjetunió pártjukat fogta. Arról nem tudnak, hogy ugyanaznap Hruscsov tankjai vérbe fojtották az 56-os magyar forradalmat. Szállodánk felé menet a tengerparti sétányon hallom a tenger állandó szívdobogását, s a pálmák közül elővillan a Hilton szálló neonja, ahol olykor a világpolitika nagyjai szoktak találkozni. A mi valamivel szerényebb, de ugyanolyan kényelmes szállónk teraszán még játszott a zenekar, s arrébb a fák alatt a Beduin sátornak nevezett lokálban a vendégek kóstolgatták a vízipipát. A sátor mellett a tevéjük sem aludt, csendesen kérődzött.

Akkor még nem tudtam, hogy valahol megkezdték a visszaszámlálást, és röviddel azután robbanások porlasztják szét az emlékeimet.