Vetkőző modell miatt fáj a svéd uralkodóház feje

London/Budapest |

<p>Viharos kapcsolata miatt került a svéd társasági élet központjába az uralkodó fia, Károly Fülöp herceg, aki egy bájaiból túlságosan is sokat felfedő modellel szűrte össze a levet.</p>

A herceg nővére, Viktória után második a trónutódlás rendjében, és többéves kapcsolatán túllépve "barátkozik" a modellel. Sofia Hellquist a Slitz svéd férfimagazin címlapján közölt fotójával hívta fel magára a figyelmet, a felvételen csak bikinialsó volt rajta, mellein pedig egy kígyó tekergett - írta internetes kiadásában a The Daily Telegraph című lap (www.telegraph.co.uk).
A 30 éves herceg és a 25 éves fiatal nő kapcsolata felkavarta a királyi család körül a kedélyeket. XVI. Károly Gusztáv király és Szilvia királyné gyerekei eddig nem szolgáltak igazán komoly botránnyal az alattvalóknak, akik esküvői lázban várják Viktória hercegnő júniusi házasságkötését.
A hírek szerint Károly Fülöp herceg már találkozott is kedvese családjával, a modellt azonban még nem mutatták be az udvarban. A fiatalok állítólag tavaly nyáron kerültek közelebb egymáshoz, azóta - titokban - többször is elutaztak együtt, többek között New Yorkba.
A fiatal herceg rendre szerepel a világ legkívánatosabb partijai között, a ranglistát többnyire az angliai Vilmos és Harry hercegek vezetik. Károly Fülöp születése után pár hónapig még a svéd trón elsőszámú várományosa volt, aztán a skandináv országban megváltoztatták a trónöröklés rendjét, így a herceg nővére, a királyi pár elsőszülött gyermeke, Viktória lépett az első helyre.
Károly Fülöpöt az uralkodóház "fekete bárányaként" tartják számon, autóversenyez, és az éjszakai bárok gyakori vendége.
Svédországban most mindenki azt találgatja, a modell vajon megjelenik-e Viktória hercegnő esküvőjén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?