Veszélyeztetik a róka jólétét

Alighanem elveszítené a fogadást, aki megpróbálná kitalálni, mi köti le manapság a westminsteri parlament idejének jelentős részét. Sokat vitáznak ugyan az Irak elleni háborús készülődésről, a gazdaság lelassulásáról, az egészségügy és a közlekedés súlyos nehézségeiről, ám a legtöbb időt mind a mai napig a rókavadászat jövőjéről zajló, immár öt éve húzódó vita foglalja le.

A háromszáz éves hagyományra visszatekintő rókavadászat több mint passzió A kérdés a Munkáspárt 1997-es hatalomra kerülése óta kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan napirenden szerepel. Tony Blair kormányfő szinte becsületbeli ügynek tekinti a kopóval folytatott vadászat betiltását, miután ez már első választási programjának is része volt. A Munkáspárt tetemes többségével már a betiltásra vonatkozó korábbi törvényjavaslat megszavazása sem okozott problémát, 1998-ban, az alsóházban. A kormány azonban korábban vereséget szenvedett előterjesztésével a konzervatív érzelmű felsőházban, s nincs esélye arra, hogy a lordok belátható időn belül megváltoztatják véleményüket.

A háromszáz éves hagyományra visszatekintő rókavadászat több mint passzió: hívei szórakoztató, ám egyben hasznos sportnak és közösségformáló erőnek tekintik. Akik űzik, százhatvanezren vannak, s kétszáz vadásztársaságba tömörülnek Angliában és Walesben. Többségük lóhátról hódol szenvedélyének, de működnek „gyalog galoppok” is, például az észak-angliai Cumbria mocsaras vidékein. Évente huszonötezer róka esik áldozatul a kutyák harapásainak vagy a lovas, esetleg gyalogos vadásztársaságok puskáiból leadott lövéseknek. A rókavadászat híveinek érvrendszerébe tartozik, hogy hobbijuk hat-nyolcezer embernek biztosít megélhetést a vidéki településeken, ráadásul meggátolja az állatok káros elszaporodását.

Az ellenzők – különösen az állatkínzás elleni harcot zászlójára tűző királyi társaság tagjai – a kutyák által szétmarcangolt rókák fotóival kampányolnak a betiltás érdekében. Úgy érzik, ennek a véres sportnak semmi keresnivalója nincs a XXI. században.

A politikusok, különösen a vidéki választókerületek honatyáinak dilemmája az, hogy a rókavadászatot annak művelői szívesen azonosítják a vidéki életformával, és ebben az összefüggésben betiltása elmélyítené annak válságát. Ősszel közel négyszázezren vettek részt a rókavadászatot támogató Vidékiek Szövetsége által szervezett tömegtüntetésen a Hyde Parkban.

Karácsony második napján Anglia- és Wales-szerte negyedmillióan vettek részt életük talán utolsó falkavadászatán, de az elegáns vadászokat a legtöbb helyen tüntetők fogadták. Az autonóm skót nemzetgyűlés már korábban száműzte a hajtóvadászatot.

A rókavadászat törvényen kívül helyezésére tett 1998-as parlamenti kísérlet kudarca után a brit belügyminiszter átfogó vizsgálat elvégzésére kérte fel Lord Burns befolyásos politikust. A tavaly elkészült jelentés megállapította: különösen a száj- és körömfájásjárvány után elszaporodott – mintegy 217 ezres – rókaállomány mindenképpen „kontrollra”, azaz megtizedelésre szorul a farmgazdaságok jószágának biztonsága érdekében. A vizsgálat nem talált bizonyítékot arra, hogy a rókák pusztításában viszonylag csak kis szerepet játszó vadászat „kegyetlen”. Azt azonban leszögezte: de „a róka jólétét mindenképpen komolyan veszélyezteti”. A rókairtás alternatív módszerei, mint a lelövés vagy kelepcébe ejtés, aligha humánusabbak.

Ez év elején kompromisszumos javaslat kerül mindkét ház elé. Az alsóház már decemberben nagy többséggel elfogadta az előterjesztést, ami a falkavadászatot „postai irányítószámhoz” köti. A jövőben két követelménynek kell megfelelni. Az egyik, hogy a falkavadászat a kártevők megfékezésének helyileg egyetlen alkalmas módszere legyen. A másik: a vadászat a lehető legcsekélyebb szenvedést okozzon a rókáknak.

A gyakorlatban ez a bürokratikus eljárás két részre fogja osztani Angliát és Walest. Csak a felföld, az északi országrész falkavadászai számíthatnak a jogosítvány megszerzésére. Az engedély nélkül vadászók tetemes, akár ötezer fontos pénzbüntetésre számíthatnak, de nincs szó az illegális hajtók elzárásáról. A falkavadászat tehát a jövőben a kártevők irtásának eszközévé válik.

A Downing Street 10 reményei szerint még a tavasz beállta előtt parlamenti jóváhagyást kap a kompromisszumos javaslat, amely nem törli el ugyan, de legalább korlátozza a vadászatot.

Az emberek többsége most már azt szeretné, ha a képviselők legalább akkora figyelmet szentelnének az állatvédelem más kérdéseinek, mint a rókavadászatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?