<p>Súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak a levegőben szálló, például a járművek által kibocsátott szennyező nanorészecskék: belélegezve a tüdőbe és a vérkeringésbe jutnak, ahol növelik a szívroham és a szélütés kialakulásának kockázatát - közölték brit kutatók csütörtökön.</p>
Veszélyesek a levegőben lévő nanorészecskék
A szakértők ártalmatlan, nagyon finom aranyrészecskéket használtak kutatásuk során, hogy első alkalommal kövessék végig, mi történik, ha az emberek belélegzik ezeket a nanorészecskéket, hogyan haladnak át a tüdőn és jutnak be a vérbe.
Eredményeik londoni bemutatásakor a kutatók elmondták: a legaggasztóbb az, hogy a nanorészecskék felhalmozódnak a már szívkoszorúér-betegségben szenvedők sérült ereiben, így növelik a szívroham kialakulásának kockázatát.
"Kétségtelen, hogy a légszennyezés halált okozó tényező. A tanulmány közelebb jutott annak a rejtélynek a megoldásához, miként okoz a szennyezett levegő kardiovaszkuláris betegségeket" - mondta el Jeremy Pearson, a kutatásban résztvevő Brit Szívalapítvány igazgatója.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a kültéri levegő szennyezettsége városokban és vidéken világszerte három millió ember korai halálát okozta 2012-ben.
A tudomány számára régóta ismert tény, hogy a légszennyezettség komoly kockázatot jelent az egészségre, és növeli a végzetes szívrohamok és a szélütés kialakulásának esélyét. Mostanáig azonban a kutatók nem tudták, pontosan hogyan befolyásolják a szív egészségét a tüdőbe belélegzett részecskék.
Az ACS Nano című szaklapban szerdán bemutatott tanulmány szerint a belélegzett levegőben lévő részecskék a vérbe kerülve a test különböző részeibe, köztük az artériákba, a vérerekbe és a szívbe is eljutnak.
"Ha reaktív részecskék, mint amilyenek a szennyezett levegőben is vannak, a testnek az azokra érzékeny részeibe kerülnek, még kis mennyiségű részecske is komoly következményekkel járhat" - mondta Mark Miller, a tanulmányt vezető Edinburghi Egyetem kutatója.
Mille csapata egy speciális technikát alkalmazva követte végig az ártalmatlan arany nanorészecskék útját, melyeket az önkéntes résztvevők a levegővel együtt belélegeztek. Megállapították, hogy a nanorészecskék 24 óra alatt képesek a tüdőből a vérkeringésbe vándorolni és három hónappal később is észlelhetők.
A tudósok műtéti úton eltávolított plakkokat is elemeztek szélütésre esélyes embereknél. Megállapították: a nanorészecskék gyakran felhalmozódnak a vérerek belsejében növekvő zsíros lerakódásokban, így okoznak szívrohamot és agyvérzést.
Nicholas Mills kardiológus kiemelte: a tanulmány eredményei rávilágítanak a károsanyag-kibocsátás és a nanorészecskéknek való kitettség csökkentésének fontosságára.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.