Várjátékok Füleken

Fülek. Nemzetközi íjászversenyt és Nógrád Toldija címmel látványosnak ígérkező vetélkedőt rendeznek a hétvégén, június 24-én és 25-én Füleken, a várudvarban, a hetedik alkalommal megrendezett Füleki Történelmi Várjátékok idején.

Fülek. Nemzetközi íjászversenyt és Nógrád Toldija címmel látványosnak ígérkező vetélkedőt rendeznek a hétvégén, június 24-én és 25-én Füleken, a várudvarban, a hetedik alkalommal megrendezett Füleki Történelmi Várjátékok idején. A nagy látogatottságnak és sikernek örvendő rendezvénysorozatot a várossal közösen a Koháry Polgári Társulás szervezi. Szombaton délután az íjászat kap teret, a várjátékok első napján nemzetközi íjászversenyt rendeznek szlovákiai és magyarországi csoportok részvételével. Az igen látványos szabadidős sport iránt érdeklődők szombaton délután 13 órától izgulhatják végig a versenyt.

Vasárnap délelőtt tíz órától rendezik meg először a füleki várban az erős emberek versenyét, akik a Nógrád Toldija címért vetélkednek majd fekve nyomás, telefonkönyvtépés, petrencerúdtartás és söröshordó-emelés kategóriákban. Sztárvendég Nick Árpád budapesti erőművész, erőemelés és szkander Európa-bajnok, aki egy 309 tonnás hajó elvontatásával a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Kísérőprogramként kocsmaszkander, versenyjátékok, mazsorettek és pom-pom lányok fellépése, népi kézműves-bemutatók szórakoztatják majd a közönséget. A felnőttek és a gyerekek emellett íjászkodhatnak is, ennek a sportnak Füleken egyre többen hódolnak. A szervezők mintegy kétezer látogatóra számítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?