VÁLASZTÁSI ANKÉT: Miért tartja fontosnak, hogy részt vegyen az előre hozott parlamenti választáson?

Választás 2023

Martin Korčokot, a Szeredi Holokausztmúzeum igazgatóját kérdeztük arról, miért tartja fontosnak, hogy részt vegyen az előre hozott parlamenti választáson.

Martin Korčok

A választáson nemcsak az egyes politikai pártokra szavazunk, hanem közvetlenül annak az országnak az életszínvonaláról és jövőjéről döntünk, amelyben élünk.
A Szlovák Köztársaság szuverén, demokratikus jogállam. Az államhatalom alapját az alkotmány határozza meg. Szabályozza az alapvető jogokat és a szabadságjogot, a politikai jogokat, a bírósági és jogi védelemhez való jogot, a szociális, kulturális és gazdasági jogokat, valamint a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogait. Leegyszerűsítve, elméleti síkon kimondja, hogy Szlovákia minden lakosa egyenlő.

Hogy miért elméleti síkon? Mert a felsorolt jogok tiszteletben tartását intézmények felügyelik, amelyeket emberek képviselnek. Mivel nagyobb részben állami intézményekről van szó, azok vezetői politikai jelöltek, esetenként politikusok által jelölt személyek. A választásokkal meghatározzuk, hogyan fogunk élni a következő néhány évben. Hiszem, hogy ez a tény senkinek sem közömbös. A kisebbségek tagjai időnként már a köszöntésükből is meg tudják állapítani, kikhez szólnak a politikusok. Vannak, akik a beszédüket ezekkel a szavakkal kezdik: „Kedves szlovákok!” És vannak olyan politikusok, akik azt mondják: „Tisztelt szlovák állampolgárok!” Nagy a valószínűsége, hogy éppen ők képviselik majd a kisebbségek jogait és igényeit. Fontos az is, hogy a politikus olyan módon tudja elmondani a véleményét, amellyel senkit nem támad és sért meg. Ez az egyik bizonyítéka annak, hogy nemcsak saját maga és a kiválasztott személyek fontosak számára, hanem minden ember és a demokrácia értékei.

Martin Korčok,
a Szeredi Holokausztmúzeum igazgatója

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?