Válasszatok!

Ige: „Kijelentés hangzik a király ajkáról: Nem szabad téves ítéletet mondania. Az Úré az igaz mérleg és mérőserpenyő, az ő művei a zacskóban tartott súlyok. Utálniuk kell a királyoknak a bűnös tetteket, mert igazság teszi szilárddá a trónt. A királyoknak kedves az igaz szó, és szeretik azt, aki őszintén beszél.”

(Példabeszédek 16, 10–13)

A királyokat ma már leginkább csak a mesék világába helyezzük, pedig ha belegondolunk, Európa számos országában fennmaradt a királyság intézménye. Igaz, ezek a királyok már nem ugyanazok, mint a régi idők mindenható uralkodói, akik szabadon szabtak törvényt, és rendelkeztek alattvalóik élete és halála felett. A legtöbb országban ma már alkotmányos monarchia van, ahol a királyt éppúgy kötelezik az ország törvényei, mint a többi polgárt. De voltak korszakok a történelemben, amikor a királyok magukat isteni leszármazásúnak tekintették. Ilyen volt például az egyiptomi fáraó és az ókori kelet valamennyi uralkodója. A római császárok egyenesen isteni méltóságot követeltek maguknak, s már életükben templomokban, oltárokon istenítették őket. Nem így volt ez Izráelben, ahol Isten maga volt a választott nép királya. Azt követően is, amikor a környező népek hatására Izráel fiai földi királyt kívántak maguknak, az uralkodó Isten választottja, fölkentje volt csupán. Nem alkotmány, hanem Isten maga szabott határt számára törvényében és a próféták kijelentései által. Tekintélye az Úr iránti hűségéből, engedelmességéből és ennek gyümölcseként az Ő áldásából fakadt. A kijelentés, a kinyilatkoztatás adója maga az Úr, és ez a prófétai küldetés váratik el a királytól is: „Nem szabad téves ítéletet mondania.” De a mérték az mégis a Mindenható kezében van, s még a királynak sincs hatalma a „zacskóban tartott súlyok” megváltoztatására. Uralkodásának mércéje Istennél van. Trónja oly mértékben lesz szilárd, amennyire ehhez a mértékhez ragaszkodni tud. A hazugság, a hamis mérték, a csalárd barát és a bűnös tanácsadók mind-mind menthetetlenül aláássák a királyi széket.

Az Újszövetségben, Péter és Pál apostol leveleiben egybehangzóan találkozunk azzal a kijelentéssel, hogy engedelmeskedni kell „minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartónak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére.” (I. Pt 2, 13–14) Ebből arra következtethetünk, hogy a mai politikusok és a hatalom más gyakorlói is Isten mércéje alá esnek. Csak a mai politika képviselői sokszor esnek a „vox populi, vox dei” (a nép szava isten szava) régi tévedésbe, s ebből következően az Istent bátran mellőzik gondolkodásukból, felelős ítéleteikből. Tévedhetetlenséget nem várhatunk tőlük, hiszen ők is csak emberek. De mint olyanok, akik többre bízottak, ezért több is kéretik rajtuk számon. Még akkor is, ha a demokrácia játékszabályai szerint a választóiknak tartoznak csupán felelőséggel, nem szabadna elfeledniük, hogy a nép szava nem mindig az Isten szava, viszont az isteni számonkérés mindenkire vonatkozik.

Óvakodnék attól, hogy a pokol tüzének rémével riogassam őket, csupán néhány párhuzamra szeretnék rávilágítani a fönti igék szerint. Mert nem csupán a királyi trónt, a miniszteri bársonyszéket, sőt a polgármesteri hivatalt (és templomaink pulpitusait is!) az „igazság teszi szilárddá”. Ez nem az én, a te vagy az ő privát igazsága, amit a paragrafus görbéi mentén próbálunk csűrni-csavarni, hanem a kijelentés igazsága, amely azt mondja, nem szabad téves ítéletet hozni. Az Úrtól való igaz mérték igazsága. Nem is féligazság csupán, mert arról meg tudjuk, hogy a féligazság mindig a legtökéletesebb hazugság, amely az igazság látszatát keltve végül mégis becsap. S jaj annak a királynak, felelős vezetőnek vagy egyszerű embernek, aki az ilyet szereti, mert ez szükségszerűen romláshoz, bukáshoz vezet.

Még mielőtt azt hinnénk, hogy ezek az igék csupán a magas beosztású vezetőkre vonatkoznak, gyorsan szálljunk magunkba, és vegyük észre, hogy mindannyian felelősek vagyunk valamiért vagy valakiért, ahogy a kis herceg az egy szál rózsájáért. Emberi kapcsolatainkat, házastársi viszonyunkat, szülő és gyermek, főnök és beosztott kapcsolatát is csak ez az Igazság teszi szilárddá. Ha kételyem támad abban, vajon ez elérhető-e egyáltalán, jusson eszünkbe Jézus imádsága: „Szenteld meg őket az igazsággal: a Te igéd igazság”(Jn 17, 17).

A szerző református lelkész